2013. január 02., 21:022013. január 02., 21:02
A kormányfő helyettese jelezte, hogy az elutasítottak nagy többsége olyan ember, akiről kiderült, hogy semmilyen, még a környezetében elvárható szinten sem beszél és nem is tanul magyarul, illetve felszólításra sem tett eleget a hiánypótlásnak.
Alacsony számban ugyan, de olyanok is vannak közöttük, akiket köz- vagy nemzetbiztonsági kockázat miatt utasítottak el.
„Felelősségünk az, hogy ügynökök vagy szélsőséges őrültek ne kapjanak magyar állampolgárságot” – fogalmazott Semjén Zsolt, hozzáfűzve ugyanakkor: az elutasításokat még egyszer áttekintik, hogy senkit ne érjen méltánytalanság.
Elmondta azt is, hogy 2013-ban hangsúlyozottan fordulnak a nyugati magyarság felé. Ennek két eleme a Julianus- és a Kőrösi Csoma Sándor-program. Előbbi célja az, hogy a diaszpóra magyar szervezetei a magyar állam segítségével összegyűjtsék a tárgyi emlékeket a magyarságról, arról, hogy az adott magyar közösség mennyiben gazdagította az egyetemes magyar kultúrát és a befogadó ország kultúráját.
„Ezek dokumentálása nagyon fontos, mert sok helyütt az utolsó pillanatban vagyunk” – hívta fel a figyelmet a politikus. A Kőrösi Csoma Sándor-program lényege pedig, hogy „megkeressük a kiküldötteink révén a diaszpóra szervezeteit és közösségeit, hogy megerősítsük őket a magyar identitásban és nyelviségben” – ismertette Semjén Zsolt.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.