
Megdöntheti a 2002-ben felállított részvételi rekordot az idei országgyűlési választás
Fotó: Pinti Attila
A 2026-os választásokon nem az országos részvétel nagysága, hanem annak megoszlása lehet döntő, különösen a vidéki és városi részvétel közötti különbségek alakulása szempontjából – állapította meg a Rebublikon Intézet az MTI-hez kedden eljuttatott elemzésében.
2026. március 31., 13:022026. március 31., 13:02
Az intézet megállapításai szerint a közvélemény-kutatások rendkívül magas részvételi hajlandóságot mutatnak a 2026-os országgyűlési választás előtt. A rekordot továbbra is a 2002-es – még kétfordulós – választás tartja, 70,5 és 73,5 százalékos részvételi aránnyal.
hiszen a rendszerváltás utáni választások részvételi aránya hullámzó volt, mégis „jól érzékelhetően együtt mozgott azzal, mekkora tétje volt a voksoknak”, márpedig „2026-ban a választásoknak mindkét oldal akkora súlyt ad, mint soha korábban” – olvasható az elemzésben.
Megállapították azt is, hogy a részvétel és a településméret között stabil kapcsolat volt megfigyelhető, így minél nagyobb egy település, annál magasabb volt a részvétel az eddigi választásokon.
Felhívták a figyelmet ugyanakkor arra, hogy 2018 és 2022 között a részvételi különbségek enyhén mérséklődtek, a kisebb településeken ugyanis nőtt a részvétel. A vidéki mobilizáció erősödése pedig összefügg a Fidesz falvakban és kisvárosokban növekvő támogatottságával az elemzés szerint.

A köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját – közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.
A dokumentumban rámutatnak arra, hogy
A 2018-as és a 2022-es választások adatai és a különbségek alapján várhatóan nem tűnik el az „urbanizációs lejtő a részvétel területi szerkezetéből” – írták, kitérve arra, hogy a falusi mobilizáció tovább közeledik-e az országos átlaghoz, illetve a Tisza megjelenése hogyan alakítja át a részvétel területi szerkezetét. Ezt a kérdést vélhetően csak a választás fogja megválaszolni majd.
Rámutattak arra is, hogy „a részvétel területi szerkezete szorosan összefügg a pártok erőviszonyaival”, a 2026-os választáson pedig nem az országos részvétel nagysága, hanem annak megoszlása lehet döntő, különösen a vidéki és városi részvétel közötti különbségek alakulása szempontjából – olvasható az intézet honlapján is megtekinthető elemzésben.

Beregszászon, Ungváron és Csíkszeredában vennék át legtöbben a szavazási levélcsomagjukat, a három külképviseleten több mint 27 ezren vennék át a levélszavazáshoz szükséges dokumentumokat – derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!