Hirdetés

Oroszbarát párt jelöltje nyerte a kormányzóválasztást az autonóm Gagauziában

•  Fotó: TVR Moldova

Fotó: TVR Moldova

A Moszkva-barát ŞOR párt jelöltje, Evghenia Guţul nyerte meg a baskán- – azaz kormányzó – választást szocialista kihívójával, Grigorii Uzunnal szemben a Moldovai Köztársaság autonóm tartományában, Gagauziában a Központi Választási Bizottság előzetes eredményei szerint.

Krónika

2023. május 15., 10:542023. május 15., 10:54

Ugyanakkor ennek ellenére sem biztos, hogy betöltheti hivatalát, mivel egyrészt az ügyészség választási szabálytalanságok miatt nyomoz a ȘOR ellen, másrészt a pártot az alkotmánybíróság betilthatja.

A gagauziai Központi Választási Bizottság által vasárnap este közzétett előzetes eredmények szerint a szocialista Grigorii Uzunra 24 913 választópolgár, azaz 47,61 százalék,

Hirdetés

míg Evghenia Guţulra 27 376 választópolgár, azaz 52,39 százalék szavazott.

Így a ȘOR párt jelöltje győzött.

A baskánválasztás második fordulójában 47 981-en vettek részt a szavazáson, a részvételi arány 54,56% volt. Ahhoz, hogy a kormányzóválasztás érvényes legyen, a második fordulóban a választási listákon szereplő választópolgárok legalább egyharmadának részt kell vennie. Ebből a szempontból a választás érvényes lenne.

Az Országos Korrupcióellenes Központ (CNA) ügyészei azonban vizsgálatot folytatnak a gagauziai Központi Választási Bizottságnál (CEC), miután a házi őrizetben lévő Marina Taubert, a ȘOR párt elnökhelyettesét a párt kormányzójelöltjének képviselőjeként jegyezték be.

A ȘOR-t azzal gyanúsítják, hogy megvesztegette a választókat, hogy Evghenia Guțulra szavazzanak, és pénzt fogadott el egy szervezett bűnözői csoporttól.

Emellett az Alkotmánybíróságnak döntenie kell egy, a ȘOR párt betiltására irányuló beadványról. A Natalia Gavrilița volt miniszterelnök által vezetett kormány 2022. november 9-én hagyta jóvá azt a kormányhatározat-tervezetet, amellyel az Igazságügyi Minisztérium javasolta, hogy vizsgálják ki, az alkotmányt tiszteletben tartva működik-e a ȘOR párt. Az akkori igazságügyi miniszter, Sergiu Litvinenco kijelentette, hogy a panaszban elegendő érvet tártak elő, amelyekből kiderül, hogy

a párt az addigi tevékenysége során ellentétesen cselekedett a jogállamiság elveivel, és veszélyeztette a Moldovai Köztársaság szuverenitását és függetlenségét.

A ȘOR akkor úgy reagált, hogy a párt betiltása a ȘOR pártra szavazó választók jogainak megsértését, valamint a véleménypluralizmus elleni támadást jelentené. A ȘOR párt alapítója Ilan Șor oligarcha, aki az ellene korrupció miatt született ítélet elől Izraelbe menekült.

Autonóm terület, közvetlenül választott kormányzó

A gagauziai baskánt négyévente egyszer, közvetlen szavazással választják meg. Automatikusan a kormány tagjává válik. Ő Gagauzia legmagasabb rangú hivatalnoka, egyben a kormányt is ő vezeti.
Gagauzia (románul Găgăuzia, gagauzul Gagauz Yeri) Moldova déli részén elhelyezkedő autonóm terület. Fővárosa Comrat (gagauzul Komrat). Szomszédos Ukrajnával és Moldova déli körzeteivel. Területe 1800 km². Az 1994. december 23-iki törvényhozással alakult meg mint Moldova autonóm területe. Hozzá tartoznak mindazok a közösségek, ahol a gagauzok a népesség több mint 50%-át teszik ki, valamint azok a helységek, ahol a helyi népszavazásokon a többség Gagauziához akar tartozni (5. cikkely). A törvény azt is kimondja, hogy „a Gagauziában található földek, ásványlelőhelyek, vízi növény- és állatvilág, más természeti erőforrások és ingóságok vagy ingatlanok a Moldovai Köztársaság népének tulajdonába tartoznak, míg Gagauzia gazdasági alapját képezik.”
Az autonóm Gagauzia alkotmánya egybehangzik a moldovai alkotmánnyal. A jogalkotó a parlament, az úgynevezett Halk topluşu (Népi Gyűlés). 1998 óta van érvényben a demokratikus alkotmány.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés