
Utcai erőszak. A zavargások során tüzeket gyújtottak, egy autóbusz is kiégett
Fotó: Videófelvétel
A brit rendőrség szerint letartóztattak kilenc román férfit a csütörtök esti, zavargásba torkolló leedsi tüntetések után.
2024. július 21., 14:592024. július 21., 14:59
2024. július 21., 15:592024. július 21., 15:59
Korábban a brit rendőrség egy román állampolgár őrizetbe vételéről számolt be. Egy 37 éves férfiról van szó, akit gyújtogatás gyanújával vettek őrizetbe, és bíróság elé kell állnia. Öt másik személyt is őrizetbe vettek erőszakra való felbujtás gyanújával.
Az információ a manchesteri rendőrség közleményéből származik, amely átvette az ügyet. A közlemény négy másik személyt is megemlít, akiket a csütörtöki incidensek után letartóztattak, de azóta óvadék ellenében szabadon engedték őket.
Vasárnap délután aztán a román külügyminisztérium közölte: a brit rendőrség összesen kilenc román állampolgárt vett őrizetbe, akik közül nyolcat utólag szabadlábra helyeztek.
A brit rendőrök eltökéltek abban, hogy azonosítják a csütörtöki erőszakos cselekmények valamennyi felelősét, és kíméletlen nyomozást ígérnek. Maga a brit belügyminiszter a városban tett látogatásán azt mondta, hogy a hatóságok zéró toleranciát tanúsítanak az ilyen, általa erőszakos bűncselekménynek nevezett jelenségekkel szemben, és felszólított, hogy a törvény teljes erejével lépjenek fel a felelősökkel szemben azért, hogy az emberek biztonságban érezhessék magukat közösségeikben.

Több személyt őrizetbe vettek a csütörtök este az angliai Leeds egyik városrészében románok főszereplésével kirobbant utcai zavargások résztvevői közül – számolt be a BBC a rendőrségre hivatkozva pénteken este.
Eközben
Mint arról beszámoltunk, a csütörtöki zavargások azután törteh ki, hogy a gyerekeket a szociális munkások elvitték a szülői házukból, miután egyiküket szülei leejtették, és fejsérülést szenvedett.
A tömeg kövekkel és üvegekkel dobálta a szociális munkásokat és a kiérkező rendőröket, majd egy rendőrautót felborított, egy emeletes buszt pedig felgyújtott.
Az őrizetbe vett román férfit ez utóbbi bűncselekményben való érintettséggel gyanúsítják.

Utcai zavargások törtek ki csütörtökön este az angliai Leeds városának egyik kerületében, a zavargások résztvevői között románok is voltak.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
szóljon hozzá!