
Fotó: MTI
Az október 2-ai kvótanépszavazáson létrejött új egység felülírja a pártpolitikai határokat, és azért olyan széles, sokszínű, erős, mert az emberek érzik, hogy a magyar önállóság ismét veszélyben van – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben az általa benyújtott alaptörvény-módosítási javaslat vitáját megnyitva.
2016. október 17., 15:262016. október 17., 15:26
2016. október 17., 15:342016. október 17., 15:34
Expozéjában a kormányfő úgy fogalmazott: a Magyarországért létrejött új egység nem jobb- vagy baloldali, hanem egyszerűen magyar; az új egység törekvése, hogy „megtartsa Magyarországot magyar országnak”. Az új egység azért jött létre – folytatta –, hogy kifejezze azt „a magyar néplélekből származó elemi igényt”, miszerint „hozzájárulásunk és beleegyezésünk nélkül senki sem dönthet arról, kikkel és hogyan kívánunk együtt élni”.
Szavai szerint azért szükséges az új egységet alkotmánymódosítással – a hetedikkel – is kifejezni, mert a népszavazás a migránskérdésen túlnyúlva valójában az alkotmányos identitásunkról szólt. „Az alkotmányos identitás kérdése a jövő egyik fontos, de az is meglehet, hogy legfontosabb kérdése, és egyben a Brüsszellel fennálló vitáink summázata is” – fogalmazott a miniszterelnök.
Orbán Viktor azt mondta, a magyar önállóság ismét veszélyben van, mert újra nemzetközi akcióba léptek azok, akik szerint nincs már szükség a nemzetekre, akik szerint a világnak globálisan befogadónak kell lennie, a határokat el kell tüntetni, akiknek „az az álmuk, hogy a világ, de legalábbis Európa összeolvad egyetlen hatalmas tömeggé, amely eltünteti a nemzeti hagyományokat, kultúrákat, nyelveket és törvényeket”. A kormányfő szerint azonban a Magyarországért létrejött új egység azt akarja, hogy megmaradjanak a nemzetek Európában, a népszavazáson ezt erősítették meg az emberek 98 százalékos egyetértésben. Hangsúlyozta, ragaszkodnak hozzá, hogy minden nemzet dönthessen a saját sorsa felől, azt szeretnék, ha megőrizhetnék Európa sokszínűségét.
Kósa Lajos, a Fidesz vezérszónoka rámutatott: a Fidesz szerint első alkalommal fordul elő, hogy az alkotmányos identitás védelme érdekében van szükség az alaptörvény módosítására. A KDNP a magyar szuverenitás védelmét nevezte a legfontosabbnak. A Jobbik elnöke szerint a népszavazás nem új egységet, hanem új megosztottságot teremtett az országban. Az MSZP nem vesz részt az alaptörvény hetedik módosításában. Az LMP parlamenti frakciója a vitában részt vesz, de nem nyom gombot, mivel szerinte az alaptörvény módosítása nem old meg semmit. A Demokratikus Koalíció szerint az alaptörvény hetedik módosításával a kormány az „álnépszavazástól” távolmaradó mintegy ötmillió ember akaratát veszi semmibe.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
szóljon hozzá!