Hirdetés

Orbán Viktor arra kérte Ferenc pápát a Vatikánban, hogy támogassa a békéért tett közös erőfeszítéseket

•  Fotó: MTI/Vatikáni Média

Fotó: MTI/Vatikáni Média

A magyar történelem logikájából az következik, hogy Magyarország megkülönböztetett módon tekintsen a kereszténység központjára, a Vatikánra és a szentatyára – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának nyilatkozva, miután csütörtökön magánkihallgatáson fogadta a Vatikánban Ferenc pápa.

MTI

2022. április 21., 14:282022. április 21., 14:28

A kormányfő – akinek a választások utáni első hivatalos útja Rómába vezetett – hozzátette: „nagy magyar tradíciót folytatott” azzal, hogy választási győzelmüket követően a szentatya meghívását fogadta el elsőként.

Kiemelte: ennek különös jelentőséget ad a háború, hiszen a szentatya közismert arról, hogy a béke érdekében mozgósítja befolyását és Magyarország is azt az álláspontot képviseli, hogy minél hamarabb béke legyen.

Hirdetés

Orbán Viktor kérdésre válaszolta közölte: a találkozón hivatalosan is meghívta Ferenc pápát egy magyarországi látogatásra a következő év során, amire – mint mondta – „biztatóan pozitív választ” kapott.

A kormányfő szerint szóba került az is, hogy népességarányosan Magyarország fogadta be a legtöbb – 640 ezer – menekültet Ukrajnából, sőt befogadta azokat a diákokat is, akik nem ukránok, de Ukrajnában tanultak és most valószínűleg Magyarországon tudják majd folytatni tanulmányaikat.

•  Fotó: MTI/Vatikáni Média Galéria

Fotó: MTI/Vatikáni Média

Idézet
„Minden idők legnagyobb humanitárius akcióját bonyolítjuk. Ez elismerést és tiszteletet vált ki mindenhol a világban”

– hangsúlyozta a miniszterelnök, aki szerint ezt a szentatya is megemlítette és arra biztatott, hogy „ezt a jó szokásunkat ne adjuk föl”.

Orbán Viktor úgy vélte: a Vatikánnal nem politikai, hanem spirituális és lelki kapcsolatot ápol egy ország.

Hozzátette: a Vatikán és a magyar állam közötti legfontosabb egyetértés pedig a családok tekintetében alakult ki.

„Mi mindannyian azt gondoljuk itt, Rómában, a Vatikánban is és Budapesten is, hogy a korunk legfontosabb közössége a család. Ez a végső mentsvár és a végső menedék a modern ember számára, ezért minden erőnket annak érdekében kell mozgósítani, hogy ezt a közösséget, a modern kor legfontosabb emberi közösségét, a családot megvédjük és megerősítsük, és ebben számíthatunk a Szentatyára” – fogalmazott Orbán Viktor.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
Hirdetés