2012. május 07., 10:262012. május 07., 10:26
A magyar miniszterelnök emlékeztetett: tíz évvel ezelőtt úgy nézett ki, hogy az európai politika nem fogadja be a kettős állampolgárság intézményét, ezért tettünk jó lóra, amikor a kedvezménytörvényt megalkottuk a magyarigazolvánnyal együtt.
A vajdasági magyarok már akkor is felvetették, hogy a kettős állampolgárság lehet hosszabb távon a megoldás, és nem telt el néhány év, s máris egész Európában fordult a széljárás, a kettős állampolgárság szinte minden országban bevett gyakorlattá vált. A kormányfő szerint a kettős állampolgárság első és legfontosabb üzenete az, hogy „semmi se lehetetlen; ha az ember kitart a céljai mellett, ha nem ad fel bizonyos elveket, akkor a gyorsan változó világ fordulhat úgy, hogy ami lehetetlennek tűnt, az is lehetségessé válik. Nekünk, magyaroknak nem szabad elfelejtenünk, hogy a nyelvünk, a kultúránk, a hagyományaink, az érzésvilágunk és az észjárásunk miatt egy közösséghez tartozunk.
Tisztában kell lennünk azzal, hogy azok lesznek a győztes nemzetek, amelyek tagjai segítik egymást, avagy jól meg tudják szervezni az egymással való együttélést, szolidaritást és segítségnyújtást. Tehát a kettős állampolgárság egy biztató jel, Azt hiszem, hogy megkezdődött az élet szerves rendjének a helyreállítása, gyógyulnak a régi sebek” – fogalmazott a miniszterelnök. Arra fölvetésre válaszolva, hogy a budapesti kormány a korábbi szlovákiai és a mostani szerbiai választások során kiállt egy magyar nemzeti párt mellett, Orbán Viktor kifejtette: létfontosságúnak tartja, hogy a magyar állam határain kívül élő magyar közösségeknek saját politikai képviseletük legyen.
„Mi ebben a tekintetben az etnikai, a nemzeti alapú magyar pártokat támogatjuk. Ezért mi úgy teszünk különbséget, hogy vannak egyfelől a magyar pártok, és vannak másfelől a vegyes pártok. A vegyes pártokkal nekünk sok tennivalónk nincs, majd diplomáciai kapcsolatba fogunk lépni velük, ha az élet úgy hozza, hogy jól szerepelnek egy választáson. De az etnikai pártok a magyar közösségeknek a másik országban működő politikai képviseletei. Ezért így is viszonyulunk hozzájuk.”
Orbán leszögezte: a mindenkori magyar kormánynak kötelessége a világban élő magyar közösségek összetartozásának erősítése. Amikor Budapest erkölcsi vagy anyagi támogatást nyújt a magyar közösségeknek iskolára, szociális és kulturális intézményekre, akkor ennek a kötelességének tesz eleget: nem ajándékot oszt, hanem ellátja a feladatát, és kötelességét teljesíti.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.