
Politikai blöfftámadásokkal nem foglalkozom, a kormányon belül csak a teljesítmény számít – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben, ahol több ellenzéki képviselő is a Rogán Antal miniszterről a közelmúltban megjelent cikkekről kérdezte.
2016. november 14., 18:062016. november 14., 18:06
2016. november 14., 19:502016. november 14., 19:50
Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika (LMP) képviselője szerint a tárcavezető „kétszer hazudott a széles közvéleménynek\", egyrészt egy televíziós műsorban a letelepedési kötvényekről, másrészt a Kertész Balázs ügyvéddel való ismeretségéről. Harangozó Tamás, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) politikusa is arról beszélt, hogy Rogán Antal neve mára egyet jelent az urizálással, a folyamatos botrányokkal, korrupciógyanús ügyekkel, a hazudozással. „Meddig védi még ezt a fiút?\" – kérdezte a miniszterelnöktől. A jobbikos Szilágyi György úgy fogalmazta meg kérdését, hogy „Rogán Antal miért hazudhat folyamatosan büntetlenül\".
A kormányfő ezekre az azonnali kérdésekre úgy reagált: politikai blöffel, politikai bulvárral nem foglalkozik. „Minden egyes támadás, amit a miniszter ellen indítottak, Rogán Antal pozícióját erősítette\" – tette hozzá, a tárcavezető ellen intézett vádakat nevetségesnek minősítve. Ezek – fogalmazott a miniszterelnök – tényeknek látszó dolgokkal alátámasztott hazugságok.
Orbán Viktor azt is mondta, az ellenzék valójában nem Rogán Antalt, hanem őt és kormányát támadja. Harangozó Tamás kérdésére megjegyezte: ha csak egyetlen igaz szó lett volna abban, amit elmondott, akkor „önök már régen tettek volna büntetőfeljelentéseket, de azt persze nem merik vállalni\". A jobbikos Szilágyi Györgynek válaszolva hozzátette: 26 éve parlamenti képviselő, és ha hitelt adott volna azoknak a támadásoknak, amelyek ellene irányultak, akkor már rég nem ülne az Országgyűlésben. „Saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy amikor megindul egy kampány egy politikus ellen, akkor aztán tücsköt, bogarat, kígyót, békát mondanak róla\" – fűzte hozzá.
„Nehogy azt higgye, hogy ezek a hírek bennünket megrendítenek, vagy akár csak el is gondolkodtatnak, ezek blöffök, politikai blöffök, így is tekintjük őket\" – mondta Orbán Viktor, megjegyezve azt is: „politikusként politikust lehazugozni nem valami eredeti, szerintem nincs is sportértéke\". Végül idézte Szilágyi György egy korábbi mondatát, amely szerint „időhúzás a népszavazás, amelyre leghamarabb ősszel kerülhet sor, inkább az alaptörvényt kellene hasonló tartalommal módosítani\". Megjegyezte, a jobbikos politikus később nem szavazta meg a bevándorlással kapcsolatos alkotmánymódosítást. „Ennyit a hazugságról\" – zárta válaszát Orbán Viktor.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
szóljon hozzá!