
Fotó: Tóth Gödri Iringó
Az olasz egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy szerdától megszüntetik azt a kötelezettséget, amely szerint az országba lépőknek igazolniuk kell a koronavírus elleni védettségüket, illetve friss negatív szűrési leletet kell felmutatniuk.
2022. május 31., 09:512022. május 31., 09:51
A tárca hétfőn közölte, hogy júniustól már nem érvényesek az eddigi szabályok, amelyek alapján az országba igyekvőknek igazolniuk kell, hogy átestek a betegségen, oltással védettek, vagy friss negatív teszttel rendelkeznek.
A járvány enyhülésének köszönhetően a legtöbb korlátozást már feloldották, de például az iskolákban és a tömegközlekedésben még mindig kötelező a maszkviselés. Hétfőn 7537 újonnan fertőzöttet jelentettek az országban, a halálos áldozatok száma 62-vel 166 631-re nőtt.
Irán legfőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah szombaton elismerte, hogy a több mint két héten át tartó zavargások során több ezer iráni vesztette életét.
Az ukrán és az amerikai tisztségviselők a davosi Világgazdasági Fórumon folytatják a békeajánlatról szóló tárgyalásokat – jelentette be vasárnap Rusztem Umerov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára.
Mette Frederiksen dán kormányfő leszögezte: „Európát nem lehet zsarolni”.
Halálos vonatbaleset történt a dél-spanyolországi Córdoba közelében, amelyben az utolsó hírek szerint 39 ember életét vesztette, a sérültek száma meghaladja a százat.
„Mély aggodalmát” fejezte ki vasárnap az X közösségimédia-platformon Nicușor Dan a transzatlanti partnerek és szövetségesek között a Grönland kapcsán kialakult nyilatkozatháború miatt, és a párbeszéd mielőbbi újraindítását sürgette.
Az Európai Bizottság olyan mértékű reformot fontolgat az uniós bővítési folyamatban, amely még az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen támogatói körében is vitát váltott ki. A terv szerint Ukrajna akár
Romániát és Magyarországot is meghívta Donald Trump a Gázai béketanácsba.
A magyarok elsöprő többsége elutasítja Ukrajna uniós csatlakozását, és Ukrajna katonai támogatásának elutasítottsága is bőven kétharmad feletti.
Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.
szóljon hozzá!