2012. május 16., 08:372012. május 16., 08:37
A tájékoztató szerint az államtitkárságnak a külhoni magyarokat érintő 2012-es támogatási kerete a fejezeti kezelésű előirányzatokon összességében 965,1 millió forint, szemben a 2010-es 632,5 millió forinttal. A magyarországi felsőoktatási intézmények kihelyezett képzéseinek többlettámogatásával és a külhoni hallgatóknak adományozott miniszteri és egyéb ösztöndíjakkal együtt ez az összeg meghaladja a 1,1 milliárd forintot.
A közlés szerint a tárca külhoni magyarokkal kapcsolatos politikájának lényege, hogy a minisztérium eszközeivel segítse a kisebbségben élő magyar értelmiség létszámának megtartását, illetve növelését, előmozdítsa e közösség szellemi fejlődését, továbbá a magyar kisebbség magyarságtudatának, magyar anyanyelvének és anyanyelvi kommunikációjának, oktatásának, kultúrájának megőrzését.
E célok a határon túli magyar közoktatás és felsőoktatás fejlesztésével, a szomszédos államokban élő magyarok elsősorban szülőföldi, illetve magyarországi tanulmányainak támogatásával és a határon túli magyar szervezetekkel való kapcsolattartással, az e tevékenységben hatékonyan részt vevő szervezetek támogatásával valósíthatók meg. Kiemelték: a tárca az elmúlt két évben több mint száz, a külhoni magyarság által szervezett külföldi programon, konferencián, tárgyaláson és egyeztetésen képviselte a külhoni magyarság érdekeit.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.