
Fotó: Hideg Vivien
A 2023/2024-es tanévre jelentősen, mintegy tizennyolc százalékkal nőtt Felvidéken a magyar óvodákba járó gyermekek száma az elmúlt tizennégy évben – közölte az MTI-vel hétfőn a Rákóczi Szövetség, amelynek közleménye szerint a magyar óvodák vonzerejének növekedéséhez vélhetően jelentősen hozzájárult a magyar nemzetpolitika által biztosított támogatások hatása is, de a felvidéki magyar óvodába járó gyermekek elsöprő többségének élő kötődése van a magyar identitáshoz.
2024. augusztus 05., 22:172024. augusztus 05., 22:17
2024. augusztus 05., 22:182024. augusztus 05., 22:18
Sullivan Ferenc, a szövetség kutatási és elemzési vezetőjének vizsgálata szerint a 2010-ben 8482 gyermek járt magyar óvodákba Felvidéken. Ez a mutató az évtized végére 9339, az elmúlt tanévben pedig már 9982 gyermekre növekedett.
A gyarapodást magyarázó tényezők közé sorolható az óvodalátogatás országosan növekvő tendenciája mellett az olyan magyar intézményválasztást ösztönző kezdeményezéseket, mint a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program és a Szülőföldön Magyarul Program is – írta az elemzési vezető.
A tájékoztatás szerint az alapiskolás tanulók hivatalosan regisztrált nemzetisége nem feleltethető meg a népszámláláson bevallott első- és másodlagos nemzetiségnek és a valós nemzetiségi arányoknak. A szlováknak feltüntetett óvodások többsége vélhetően vegyes családból származik, vagy olyan, az asszimiláció különböző fokain álló közegben él, ahol a magyar kulturális kötődés és nyelvismeret jelen van – olvasható az elemzésben. Az elemzési vezető szerint a homogén magyar családok mellett a vegyes identitásúak megszólítása a magyar intézményhálózat fennmaradása szempontjából kulcsfontosságú, hiszen – mint írta – bevonásuk nélkülözhetetlen a létszámok stabilitásának megőrzéséhez.
Az olyan helyi sajátosságok, mint az az alacsony gyermekszám vagy a pedagógushiány miatt a hivatalosan szlovák óvodai csoportok a valóságban kétnyelvű, magyar-szlovák csoportokként működnek. Többek között ez is magyarázza azt, hogy a magyar óvodát látogató szlovák gyermekekhez hasonló számú, 1875 magyarként regisztrált óvodás szlovák csoportba jár. A magyar alapiskolákhoz képest a magyar nyelvű óvodákban magasabb a szlovák nemzetiségűként nyilvántartott gyermekek aránya, melynek oka elsősorban az, hogy a vegyes vagy magyar kötődéssel is bíró családok nagyobb arányban választanak gyermeküknek olyan óvodát, ahol a gyermek meg tudja tanulni a magyar nyelv alapjait, míg az iskolaválasztásnál ez már nem feltétlenül szempont – áll az elemzésben.
A magyar állam a Szülőföldön Magyarul Program keretében a Kárpát-medence külhoni területein magyar intézményt látogató diákok részére oktatási-nevelési, illetve hallgatói támogatást biztosít. A statisztikák ismeretében ugyanakkor megállapítható, hogy a szlovákként regisztrált gyermekek száma a magyar óvodákban nem az oktatási-nevelési támogatás 2023 elején bejelentett megemelése miatt növekedett jelentősen, hiszen a magyar óvodákat a korábbi években is hasonló arányban látogatták szlovákként nyilvántartott gyermekek – írta Sullivan Ferenc.
A közlés szerint a jelenlegi évi bruttó 100 ezer forintos támogatás odaítélésének feltétele nem a család magyar származása, identitása vagy nyelvismerete, hanem a magyar nyelvű oktatási intézmény látogatása. Ez a diszkriminációt tiltó rendelkezéseknek és a magyar nemzetpolitika céljainak is megfelel, hiszen – mint az elemzési vezető írja – a peremterületeken kulcsfontossággal bír, hogy a magyar oktatás „végvárai” minél több családot szólítsanak meg, ezáltal gyarapítva a magyar közösséget.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!