
Benjámin Netanjahu (jobbra): a lépés célja Izrael biztonságának megteremtése
Fotó: Facebook/Benjamin Netanjahu
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön egy interjúban kijelentette: Izrael a Gázai övezet teljes egészét katonai ellenőrzése alá szándékozik vonni.
2025. augusztus 07., 20:232025. augusztus 07., 20:23
A kormányfő a Fox News hírtelevíziónak azt mondta, hogy a lépés célja Izrael biztonságának megteremtése, a Hamász eltávolítása palesztin területről, majd annak átadása a civil irányításnak.
Nem akarunk kormányozni, kormányzó testületet létrehozni. Át akarjuk adni azoknak, akik megfelelő módon irányítják, anélkül, hogy bennünket fenyegetnének, és jó életet biztosítanak a gázaiaknak, ami a Hamásszal nem lehetséges” – fogalmazott a kormányfő, aki a szervezetet „neonáci hadseregnek” nevezte, amely nemcsak izraelieket, hanem kétmillió palesztint tart túszul.
Az izraeli miniszterelnök az interjúban azt mondta: a Hamász célja, hogy az izraeli katonai műveleteknek civil áldozatai legyenek, ezért nem engedi, a polgári lakosság evakuálását a műveleti területről. Hozzátette, hogy a Gázai övezetet érintő éhínség szintén része a Hamász politikájának, amelyen Izrael változtatni akar.
Benjámin Netanjahu arról nem beszélt, hogy a katonai megszállás mikor történhet meg. Amerikai sajtóinformációk szerint Donald Trump amerikai elnök telefonon egyeztetett az izraeli kormányfővel a Gázára vonatkozó elképzelésről.

Izrael haderejének vezetője óva intett a Gázai övezet teljes elfoglalásától három, a tárgyalásokkal tisztában lévő izraeli forrás szerint, miközben Benjamin Netanjahu miniszterelnök fontolgatja az ostromlott terület „meghódítását”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!