
Fotó: Európa Tanács
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa szerint vészesen összemossák a migrációs kérdéseket és a migránsokat az Európában őshonos kisebbséggel.
2016. július 28., 09:412016. július 28., 09:41
2016. július 28., 11:542016. július 28., 11:54
Kalmár Ferenc András az M1 csütörtök reggeli műsorában arról beszélt, hogy a migrációs nyomás miatt kétféle reakció tapasztalható Európában.
Az egyik az – amelyet a miniszteri biztos egy angol politológus professzor budapesti előadásában hallott –, hogy megjelent a „félelem politikája\", amelynek nyomán bizonyos kormányok felfüggeszthetnek demokratikus jogokat a terrorfenyegetésre, migrációs válságra hivatkozva. A másik álláspont szerint – amelyet a KKM miniszteri biztosa logikus lépésnek nevezett – a migrációs nyomás és az Európára nehezedő kihívások miatt a párbeszéd kényszere erősödik.
„Az államok között fel fog gyorsulni a párbeszéd annak érdekében, hogy megoldják az őshonos nemzeti kisebbségek kérdéseit\" – vélekedett Kalmár Ferenc András. Példaként említette, hogy nyugaton elég erős a párbeszéd politikája: a Brexit kapcsán előtérbe került a skótok és Észak-Írország helyzete is.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!