
Lángtenger. Az izraeli légitámadásban a hudajdai kikötő létesítményeit semmisítették meg
Fotó: Videófelvétel
Intenzív légicsapások érték a jemeni Hudajda kikötővárost – közölték szombaton a jemeni húszi lázadók által ellenőrzött médiumok.
2024. július 20., 20:432024. július 20., 20:43
2024. július 20., 21:292024. július 20., 21:29
Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy az Izrael elleni támadásokat követően hajtották végre a válaszcsapást.
Az Al-Masirah jemeni tévécsatorna közlése szerint
Pénteken a húszi lázadók által végrehajtott dróntámadásban egy ember életét vesztette és legkevesebb tízen megsebesültek Tel-Aviv központjában, az Egyesült Államok nagykövetségének közelében.
Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy
A szaúd-arábiai al-Arabija hírcsatorna szerint tizenkét izraeli vadászrepülőgép vett részt a támadásban, köztük F-35-ös vadászgépek is.
Joáv Galant izraeli védelmi miniszter szerint Izrael azért csapott le a húszikra, hogy üzenetet küldjön, miután megöltek egy izraeli állampolgárt
„A jelenleg Hudajdában égő tűz az egész Közel-Keleten látható, és ennek jelentése egyértelmű” – mondta Galant.
„A húszik több mint 200 alkalommal támadtak meg minket. Az első alkalommal, amikor megöltek egy izraeli állampolgárt, mi csaptunk le rájuk. És ezt fogjuk tenni, ahol csak szükséges” – szögezte le.
A húszik is reagáltak.
„A cionista entitás meg fogja fizetni az árát annak, hogy polgári létesítményeket vett célba, és az eszkalációra eszkalációval fogunk válaszolni” – írta Mohammed al-Buhajti, a húszik vezető testületének egyik tagja a közösségi médiában közzétett bejegyzésében.

A húszi lázadók Jemenből drónnal támadtak Tel-Aviv központjára péntek hajnalban, a repülő szerkezet az izraeli mentőszolgálat közlése szerint megölt egy embert és megsebesített tízet.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!