2012. október 25., 12:272012. október 25., 12:27
A politikus, aki a Szabadság Népe (PdL) párt elnöke, hozzátette, hogy átadja a helyét a fiatalabbaknak. Utódja kiválasztásának időpontjaként december 16-át jelölte meg, akkor tarthatná a PdL az előzetes miniszterelnök-jelölti választást. Ami a volt négyszeres kormányfő jövőbeli feladatait illeti, Berlusconi azt írta, „még jók az izmaim, és van egy kis eszem is, és az vár rám, hogy tanácsokat adjak, emlékezzem, meséljek és ítélkezzem beavatkozás nélkül”.
Az olasz sajtó szerint Berlusconi bejelentése nem egyenlő a politikából való visszavonulással. A 76 éves politikus-vállalkozó „nem vonul nyugdíjba”, a PdL-en belül vagy máshol „jelentős háttérszerepet” fog betölteni.
Giancarlo Galan PdL-politikus szerint Berlusconi „önfeláldozó lépése precedens nélküli az egoista olasz politikában”. Pierluigi Bersani, a Demokrata Párt (PD) főtitkára „jó hírnek” nevezte Berlusconi távozását, hangsúlyozva, hogy Berlusconi nem tett mást, mint utánozta a PD-ben már megkezdődött generációváltást. Roberto Maroni, az Északi Liga elnöke kijelentette, Berlusconi nélkül „új távlatok nyílnak” a jobbközépen.
„A karizmatikus vezetőnek a miniszterelnök-jelöltségről való lemondásával lezárul a Berlusconi-korszak abszolút monarchiája. Első alkalommal egy vezető által alapított és vele egységben felnőtt párt kaput nyit a demokratikus vezetőválasztás előtt” - írta vezércikkében a Corriere della Sera konzervatív napilap.
„Berlusconi feladta” - kommentálta a La Repubblica, hangsúlyozva, hogy „az örökös visszatérők sem tudnak szembeszállni az idő okozta kopással”. A balközép napilap szerint Berlusconi azért lépett vissza, mivel biztos a PdL vereségében a jövő tavaszi választásokon, és Berlusconi nem szeret veszíteni.
Arrivederci - írta búcsúzásként Berlusconinak az Il Giornale, a Berlusconi család birtokolta napilap. Az újság főszerkesztőjének cikke szerint azért nem szabad isten áldjont mondani Berlusconinak, mivel „nála sose lehet tudni, hátha még visszatér\".
Az olasz sajtó úgy látja, Berlusconi visszalépésével a PdL-ben „megkezdődik a leszámolás”. Máris hatan jelentkeztek a párt miniszterelnök-jelöltjének Berlusconi utódjaként. A Milan szurkolói külön üdvözölték Berlusconi döntését azt remélve, hogy ezentúl a politika helyett az állandó vesztessé vált csapatra koncentrál.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.