
Fotó: Police.hu
Első fokon négy év fegyházbüntetésre ítélt a bíróság egy román állampolgárságú férfit, aki egy újbudai lakásban meg akart erőszakolni egy 15 éves lányt – közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
2023. március 27., 10:532023. március 27., 10:53
Azt írták, hogy a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé a 27 éves férfit, aki február 28-án este „a XI. kerületi Költők Parkjában találkozott a kiskorú sértettel, ahol beszélgettek, majd később felmentek a férfi XI. kerületi lakásába, ahol folytatták a társalgást, és közben alkoholt fogyasztottak”.
A közlemény szerint „egy idő elteltével a lány úgy döntött, hogy mivel későre jár, hazamegy, ezért felállt és elindult a szobából kifelé”. A férfi ekkor megragadta a sértett kezét, majd az ágyra rántotta a lányt, és erőszakoskodni kezdett vele.
A sértett továbbra is kitartóan védekezett, megrúgta a vádlott fejét, a férfi orra és a szája is vérezni kezdett, majd meg is harapta a férfit, aki végül a lány kitartó ellenállása miatt felhagyott a támadással.
A főügyészség közleménye szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság a vádlottat 18. év alatti személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntett kísérlete miatt 4 év fegyházbüntetésre ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta a kiskorúakat érintő valamennyi foglalkozástól.
A bíróság – ügyészi indítványra – fenntartotta a vádlott letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig.
Az ítélet nem jogerős, az ellen a vádlott és a védő fellebbezést jelentett be – áll a közleményben.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
szóljon hozzá!