
Az amerikai képviselőház maratoni vita után elfogadta az adó- és kiadáscsökkentésről szóló átfogó törvényjavaslatot
Fotó: Pixabay
Az amerikai képviselőház maratoni vita után elfogadta az adócsökkentésről, egyben kiadáscsökkentésről szóló átfogó törvényjavaslatot csütörtökön, ami szinte azonnal Donald Trump elnök elé kerülhet aláírásra.
2025. július 04., 09:312025. július 04., 09:31
Az amerikai kongresszus alsóházában jórészt pártvonalak mentén 218 igen szavazat és 214 elutasítás mellett kapta meg a többséget az úgynevezett Big Beautiful Bill, amely Donald Trump több választási ígéretének megvalósítását is tartalmazza. A republikánus képviselők közül ketten voksoltak a törvény ellen, mert elégtelennek tartották a jogszabály által előírt költségvetési kiadáscsökkentést.
A végszavazás előtt a demokrata párti képviselőcsoport vezetője, Hakeem Jeffries hajnalban kezdett,
amit a republikánusok „hasztalan és értelmetlen erőfeszítésnek” neveztek a törvénykezési munka akadályozására.
A demokraták többször hangoztatott kifogása az volt, hogy a jogszabály a szociális ellátások csökkentését jelenti, így a rászorulók számára egészségügyi ellátást biztosító Medicaid, valamint az élelmiszersegélyek költségvetési forrásainak megvonását eredményezi majd.
Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnöke a végszavazást megelőzően tartott negyedórás beszédében a választási ígéretek megvalósítására hívta fel a figyelmet.
A republikánusok a demokraták bírálatával kapcsolatban a vitában arra hívták fel a figyelmet, hogy a törvény nem szól szociális juttatások megvonásáról, kizárólag a támogatásokkal való visszaélések kiszűréséről intézkedik.
A törvény elfogadását követően Karoline Leavitt elnöki szóvivő közölte, hogy Donald Trump hamarosan aláírja a frissen elfogadott jogszabályt. Az elnök korábban július 4-i határidőt szabott a törvényhozásnak a törvény elfogadására.
A Nagy Csodálatos Törvény (Big Beautiful Bill) elnevezést Donald Trump már a tavalyi választási kampányban is használta, és abban fontosabb választási ígéreteinek megvalósítását ígérte. Az elfogadott jogszabályban helyet kapott többi között a szolgáltatóiparban dolgozók borravalójának adómentessége, a túlóra adómentessége, és állandósítja az első Trump-adminisztráció adócsökkentésről szóló átmeneti intézkedéseit. Emellett plusz források jutnak a határőrizetre, a határbiztonság erősítésére, így a határfal további építésére a mexikói határon, valamint az országban tartózkodó illegális bevándorlók elleni fellépésre.
A jogszabályban szerepel mintegy 1600 milliárd dollár költségvetési kiadáscsökkentés, ugyanakkor átmeneti időre lehetővé teszi az Egyesült Államok már így is rekordmértékű, 36 ezer milliárd dollárt meghaladó államadósságának növelését az adósságplafon kitolása révén.
A háborút nem egy szuperhatalom nyeri meg, hanem a mindenható szeretet – mondta XIV. Leó pápa a vatikáni Szent Péter-bazilikában pünkösdvasárnap.
Egyetlen kormánytag sem kérte, hogy járjon közben Novák Katalin korábbi köztársasági elnöknél K. Endre ügyében, és sem Orbán Viktor, sem Lévai Anikó nem kérte a közbenjárását – mondta Balog Zoltán református püspök az MTI-nek.
Ötvenöt államtitkár kinevezése jelent meg a vasárnapi Magyar Közlönyben.
Az Iránnal kötendő megállapodást „nagyrészt már letárgyalták”, és a részleteket hamarosan bejelentik – közölte Donald Trump amerikai elnök.
Dől a dominó – közölte Magyar Péter miniszterelnök a kegyelmi üggyel kapcsolatban a sajtóban megjelentekre reagálva szombaton a Facebook-oldalán.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter megpróbálta megnyugtatni a szövetségeseket az amerikai csapatok európai telepítésével kapcsolatos döntésekkel kapcsolatban.
Vlagyimir Putyin orosz elnök megtorlást ígért, miután azzal vádolta Ukrajnát, hogy halálos támadást hajtott végre egy diákkollégium ellen Kelet-Ukrajna megszállt részén.
A bukaresti Colectiv-tűz ügyében elítélt katonai tűzoltók egyikét, Antonina Radut bebörtönözték egy moldovai börtönben, ahol a román bíróságok által kiszabottnál enyhébb büntetést fog letölteni.
A görlitzi többlakásos épület összeomlása után eltűntnek nyilvánított mindkét román turista holttestét megtalálták a romok alatt – közölte a német rendőrség.
Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota a honlapján péntek reggel.
szóljon hozzá!