
Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI
A magyar kormány számára kiemelt cél, hogy a külhoni magyar közösségek ne csupán fennmaradjanak, hanem fejlődjenek is, gazdaságilag és identitásukban, magyarságukban egyaránt – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Palicson a Connect+Grow elnevezésű gazdasági konferencia megnyitóján.
2025. szeptember 25., 14:042025. szeptember 25., 14:04
Elmondta: a vajdasági magyar vállalkozók, akik részt vettek a rendezvényen, a fejlődés motorjai, és nemcsak munkahelyet és értéket teremtenek, hanem példát is mutatnak, hogy
Kiemelte, hogy fontos a jövőkép, és a konferencia nemcsak a vállalkozók jövőjéről szól, hanem arról is, hogyan tudnak a résztvevők kapcsolódni egymással, és hogyan tudnak a megszerzett tudás segítségével növekedni, nem csak a profit, de a közösség érdekében is.
Oroszország egyes vélekedések szerint a jövőben megpróbálhatja valamilyen korlátozott akcióval tesztelni a NATO egységét.
Előrelépés történt a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak ügyében – közölte Orbán Anita külügyminiszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Az Oroszországgal folytatott háború várhatóan a tél folyamán is folytatódni fog – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Kijevben tárgyalásokat folytatott Donald Trump legfőbb küldötteivel.
A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt kaphatta a legtöbb szavazatot a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott választásokon az exit poll-felmérések szerint.
A Financial Times vasárnap ismertetett friss felmérése szerint rekordmélységbe süllyedt Donald Trump amerikai elnök támogatottsága.
A nyugati országok vádja, miszerint Moszkva részese volt a lipcsei drónincidensnek, fő vonalakban egy igazi háború kezdetét jelenti – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva.
Egy amerikai háborús szimuláció Oroszország Moldovai Köztársaság és Románia elleni 2028-as támadását modellezte. A résztvevőknek arról kellett dönteniük, hogyan reagáljon az Egyesült Államok. Washingtoni elemző szerint Amerika „tétova választ” adna.
Szimbolikus gesztus, ugyanakkor fontos a magyar–ukrán kapcsolatok szempontjából, hogy a kijevi parlament csütörtökön határozatban ítélte el a kárpátaljai magyarok és németek ellen a szovjet hatóságok által elkövetett atrocitásokat.
Új megállapodások születtek a Románián átvezető vasúti és folyami útvonalak logisztikai kapacitásának bővítéséről az üzemanyag-ellátás érdekében – jelentette be Ukrajna.
Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa csütörtökön elfogadta azt a történelmi jelentőségű nyilatkozatot, amelyben elismeri és elítéli a szovjet katonai közigazgatás 1944–1946 között Kárpátalján elkövetett tömeges jogsértéseit és elnyomó intézkedéseit.
szóljon hozzá!