Hirdetés

Mohamed-karikatúrák miatt bezárnak a francia követségek

Pénteken elővigyázatosságból bezárnak a francia követségek, mivel egy szatirikus lap Mohamed-karikatúrákat közölt a napokban. Jean-Marc Ayrault francia miniszterelnök tegnap bejelentette, hogy a kormány nem engedélyezi a Mohamed prófétát és az iszlámot gyalázó film miatt Párizsban tervezett újabb tüntetés megtartását.

Hírösszefoglaló

2012. szeptember 20., 08:112012. szeptember 20., 08:11

A múlt hétvégi, nem engedélyezett tiltakozás után a közösségi oldalakon újabb felhívás jelent meg egy szombati tiltakozásra a francia fővárosban. „Köztársaságban élünk, és nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni az értékeinket illetően. Nem fogjuk eltűrni a rendbontást” – hangsúlyozta Ayrault.

A kormányfő méltatta a franciaországi muzulmán vezetők „visszafogott és felelősségteljes” megszólalásait az ügyben. Tegnap Mohamed prófétát ábrázoló rajzokat közölt legfrissebb számában a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap. A címlapon és a belső oldalakon megjelent karikatúrák egyikén az látható, ahogy – az Életrevalók (Intouchables – a szó jelentése: érinthetetlenek) című francia film témájára utalva – egy ortodox zsidó tolószékben tol egy turbános alakot. A kép alatti felirat szerint „Tilos a gúnyolódás”.

A további rajzok meztelenül is ábrázolják Mohamedet. A miniszterelnök elmondta: „Olyan országban élünk, ahol a véleménynyilvánítás szabadsága biztosított, és a karikatúrák szabadsága is”. Hozzátette: „Ha valaki tényleg sértve érzi magát és azt gondolja, hogy átlépték a jogi határokat – hiszen jogállamban élünk, és a jogállamot teljesen tiszteletben kell tartani –, akkor az a bírósághoz fordulhat”.

A muzulmán és a zsidó közösség legfőbb vezetői sajnálatukat fejezték ki az újabb provokatív rajzok közlése miatt, amely szerintük „csak olaj a tűzre”. A lap internetes oldala tegnap reggel – egyelőre ismeretlen okokból – elérhetetlenné vált, a Facebook-oldalát pedig elárasztották a negatív és pozitív kommentárok.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés