
Fotó: Videófelvétel
Éhségsztrájkot kezdett a börtönben Maciej Wasik volt lengyel belügyminiszter-helyettes is, miután a rendőrség által az elnöki palotában kedden este vele együtt letartóztatott Mariusz Kaminski volt belügyminiszter már korábban bejelentette ugyanezt a szándékát.
2024. január 11., 10:152024. január 11., 10:15
Ezt Wasik felesége közölte szerda este, aki Kaminski feleségével együtt a TV Republika hírtelevízió vendége volt. Mindkét nő találkozott a férjével a börtönben.
Kaminski még letartóztatása előtt Adam Bodnar igazságügyi miniszternek címzett nyilatkozatot fogalmazott meg, amelyben
és – mint írta – jogellenesen megfosztották képviselői mandátumától.
írta. Követelte, hogy bocsássák szabadon a korrupció ellen hivatal (CBA) többi elítélt munkatársát is, akiket Andrzej Duda államfő már 2015-ben kegyelemben részesített.
A bíróság decemberben másodfokon kétévi letöltendő szabadságvesztésre ítélte Kaminskit és Wasikot az általuk 2007-ben, a Jog és Igazságosság (PiS) párt első kormányának időszakában a korrupcióellenes harc keretében elkövetett hatáskörtúllépés miatt. Velük együtt szabadságvesztésre ítélték a CBA két másik munkatársát is.
A decemberi ítélet nyomán Szymon Holownia, az alsóház (szejm) elnöke megfosztotta Kaminskit és Wasikot képviselői mandátumától és ezzel mentelmi joguktól, amit múlt pénteken érvénytelennek nevezett a legfelsőbb bíróság rendkívül ellenőrzések ügyeivel megbízott kamarája.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!