Hirdetés

Merkel: terrortámadás lehetett a berlini gázolás

A nyomozás első megállapításai szerint terrortámadás lehetett a hétfő este egy berlini karácsonyi vásárban kamionnal elkövetett gázolás – jelentette be kedden Angela Merkel német kancellár.

MTI

2016. december 20., 12:372016. december 20., 12:37

2016. december 20., 13:542016. december 20., 13:54

A kormányfő sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy az eset sok részlete még nem ismert, de abból kell kiindulni, hogy terrortámadás történt, amelyet egy olyan ember hajtott végre, aki „védelmet és menedéket kért Németországban\".

„Nagyon nehezen lehetne elviselni, ha bebizonyosodna, hogy az elkövető valóban menekültként érkezett. Nincs egyszerű válasz arra, hogy miként lehetne ezzel a tudattal együtt élni, de a német társadalomnak van elég ereje ahhoz, hogy továbbra is úgy éljen, ahogy akar, szabadon, együtt, nyitottan\" – mondta Angela Merkel. A kancellár hozzátette: „nem akarunk a gonosztól való félelem bénultságában élni\".

„Ez egy nagyon nehéz nap Németországnak, a mély megrendülésben mindenki gyászolja az áldozatokat, reménykedik és imádkozik azért, hogy a sebesültek felgyógyuljanak és folytathassák életüket\" – mondta Angela Merkel. Aláhúzta, hogy az ügy minden részletét feltárják, és a felelősöket a törvény teljes szigorával megbüntetik. Köszönetet mondott a támadás helyszínére mozgósított mentőknek, tűzoltóknak és az ügy feltárásán dolgozó rendőröknek.

Hozzátette, hogy összehívta a biztonsági kabinetet – a kormány biztonsági ügyekben illetékes tagjainak informális egyeztető fórumát –, amelynek ülésén a biztonsági szervek vezetői beszámolnak a nyomozás állásáról. Bejelentette, hogy délután Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszterrel és Michael Müllerrel, Berlin kormányzó polgármesterével a támadás helyszínén is kifejezi részvétét az áldozatoknak és hozzátartozóiknak. Röviddel a nyilatkozat előtt Steffen Seibert kormányszóvivő közölte, hogy Angela Merkel telefonon beszélt Barack Obama amerikai elnökkel, aki hazája teljes támogatásáról biztosította Németországot, és kifejezte együttérzését.

Az eddigi, még nem megerősített értesülések szerint a hatóságok azt feltételezik, hogy a Németországba menedékkérőként érkezett, 23 éves, pakisztáni származású Naved B. hétfő délután elrabolt egy lengyel kamiont és meggyilkolta a sofőrt. Este szándékosan belehajtott a tömegbe az egyik leglátogatottabb berlini karácsonyi vásáron, amelyet a Breitscheidplatzon, az egykori Nyugat-Berlin jelképeként számon tartott Vilmos császár-emléktemplomnál (Kaiser-Wilhelm-Gedächtniskirche) tartanak minden évben.

A kamion 50-70 métert haladt a tömegben. A támadásban 12 ember meghalt, 48 (más források szerint 49) ember megsebesült, többen súlyos állapotban vannak. Az ügyet magához vonta a súlyos, állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség, amely a nyomozás vezetésével a legszélesebb jogkörű rendőri szervet, a szövetségi bűnügyi hivatalt (BKA) bízta meg. A nyomozás első eredményeit kora délután ismertetik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés