Hirdetés

Merényletekre figyelmeztetnek az Izrael elleni Hamász-támadás első évfordulóján

Izrael elleni Hamász-támadás

Egy évvel ezelőtt támadta meg a Hamász terrorszervezet Izraelt

Fotó: UNRWA/Facebook

Zsidók elleni erőszakos támadásokra és gyűlölet-bűncselekmények veszélyére figyelmeztetnek az amerikai titkosszolgálatok – számolt be a Háárec izraeli hírportál. A Közel-Keleten fokozódó háborús helyzet Európára nézve is komoly biztonsági kihívást jelent.

Hírösszefoglaló

2024. október 07., 08:262024. október 07., 08:26

Az izraeli lap hozzáteszi, hogy az amerikai bűnüldözési szervek felhívták a figyelmet a zsidó közösségek fokozottabb védelmére is. „Az elmúlt egy év során erőszakos, extremista tevékenység kibontakozására és gyűlölet-bűncselekményekre lettünk figyelmesek” – írják az FBI és az amerikai igazságügyi minisztérium (Department of Justice) közös sajtóközleményében. Fokozott védelmet javasolnak

a zsidó és muszlim vallási intézmények – főként a zsinagógák, mecsetek és iszlám kulturális központok – részére, valamint kiemelt rendőri jelenlétet a tömeges nagygyűlések, megemlékezések, virrasztások, valamint demonstrációk résztvevőinek.

Hirdetés

Ezek ugyanis az FBI szerint „célpontot jelentenek az erőszakos támadásokra, illetve megtévesztésre”.

A hirado.hu által idézett közleményben kiemelik: a várható támadások a Hamász 2023. október 7-én Izrael ellen indított támadásának egyéves évfordulójához köthetők. Kathy Hochul, New York Állam demokrata kormányzója sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy több zsinagóga ellen tervezett támadásról is bejelentést kaptak. A kormányzói hivatal azonban „alapos vizsgálat után” úgy ítélte meg, hogy ezek nem jelentettek valós fenyegetést. Hochul ugyanakkor a zsidó újév, a rós hasána ünnepére utalva kifejtette:

Idézet
„ezek a fenyegetések szörnyűek és elfogadhatatlanok, zsidó imaházak célba vétele a zsidó vallás legszentebb ünnepein pedig kifejezetten aljasság.”

A Hamász palesztin terrorszervezet Izrael elleni támadása nyomán a térségben kialakult erőszakspirálra figyelmeztetett vasárnap Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is, aki felhívta továbbá a figyelmet a Gázában a háború nyomán kialakult humanitárius válságra is, kiemelve, hogy az EU továbbra is mindent megtesz a palesztin népnek nyújtandó humanitárius segítség érdekében. Hozzátette, hogy ezt a segítségnyújtást immár Libanonra is kiterjeszti.

korábban írtuk

„Bejrút legerőszakosabb éjszakája” – minden eddiginél nagyobb izraeli légitámadás érte a libanoni fővárost
„Bejrút legerőszakosabb éjszakája” – minden eddiginél nagyobb izraeli légitámadás érte a libanoni fővárost

Vasárnapra virradóan több ütemben vette heves légitámadás alá Bejrút déli kerületeit az izraeli haderő. A libanoni állami hírügynökség jelentése szerint Bejrút a „legerőszakosabb éjszakáját élte át”.

korábban írtuk

Új béketervvel állt elő Izrael, száműznék a Hamász vezérét Gázából
Új béketervvel állt elő Izrael, száműznék a Hamász vezérét Gázából

A Hamásszal megkötendő új tűzszüneti és túszmegállapodási javaslatot tárt a Biden-kormány elé Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök egyik vezető tanácsadója – közölte egy izraeli tisztségviselő a CNN-nel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Az energiaügyi államtitkár elmondta, lesz-e elegendő gáz a télen, és hogy milyen árakra számíthatunk

Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.

Az energiaügyi államtitkár elmondta, lesz-e elegendő gáz a télen, és hogy milyen árakra számíthatunk
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

2026. szeptember 23., szerda

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát

Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát
2026. szeptember 22., kedd

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?

A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?
2026. szeptember 22., kedd

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt

A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt
2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
2026. szeptember 18., péntek

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre
Hirdetés
Hirdetés