
A szudáni támadásban közel százan vesztették életüket
Fotó: Facebook/Joseph Webo
Körülbelül százan vesztették életüket, köztük húsz gyerek és kilenc segélymunkás, miután a szudáni hadsereggel szemben álló félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) és a velük szövetséges milíciák támadást indítottak a dárfúri régióban található al-Fasír város és a mellette lévő két menekülttábor ellen – közölte szombaton Clementine Nkweta-Salami, az ENSZ szudáni humanitárius koordinátora az MTI szerint.
2025. április 13., 12:222025. április 13., 12:22
Az ENSZ-tisztségviselő a szudáni konfliktus újabb eszkalációjára figyelmeztetett a nyilatkozatban. Nkweta-Salami nem nevezte meg az áldozatul esett segélymunkásokat, de a szudáni orvosszakszervezet egy nyilatkozatában közölte, hogy
Egy dárfúri menekülteket segítő csoport pedig azt közölte, hogy a két napja tartó támadások miatt mintegy 24 ezer ember kényszerült elhagyni a táborokat és al-Fasír városát – számolt be róla a hirado.hu portál.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) szóvivője ugyanakkor pénteken a Szudánból menekülők számának növekedésére figyelmeztetett, kiemelve, hogy
Genfi sajtótájékoztatóján Olga Sarrado azt mondta, január eleje és február vége között mintegy 484 szudáni érkezett Európába, hozzátéve, hogy ez a szám 38 százalékkal több, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában mért arány. További csaknem ezer, Európába tartó embert még a Földközi-tengeren visszafordítottak a líbiai partok felé.
Szudánban évek óta tart a polgárháború, de a közelmúltban egyes jelentések szerint kezdenek visszaszorulni a lázadók. Az egyik legjelentősebb előrelépés a kormányerők szempontjából az volt az utóbbi hetekben, hogy hosszú, házról házra folyó küzdelmet követően visszafoglalták az elnöki palotát az ország fővárosában.
A nyugati országok felfegyverzik a Moldovai Köztársaságot, és felkészítik egy Oroszországgal vívandó háborúra – állította Oleg Ozerov chișinăui orosz nagykövet egy, a TASZSZ-nak adott interjúban.
Bukarest nem kapott olyan jelzéseket, hogy az Egyesült Államok jelentősen csökkenteni akarná Romániában állomásozó katonái számát – jelentette ki Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Vlagyimir Putyin orosz, Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti csúcstalálkozóra kizárólag a már megkötött megállapodások hivatalossá tétele céljából kerülhet sor – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője vasárnap.
Több mint egy hónap után ismét fellángoltak a harcok Irán és az Egyesült Államok között: Irán vasárnap megtorlást hajtott végre az amerikai erők ellen, miután az amerikai hadsereg iráni rakétavetőket támadott meg – közölte egy amerikai illetékes.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
szóljon hozzá!