Hirdetés

Méltatják Bident a világ vezető politikusai a visszalépés bejelentése után

•  Fotó: X/Joe Biden

Fotó: X/Joe Biden

Külföldi vezetők és tisztviselők is reagáltak Joe Biden amerikai elnök vasárnapi döntésére, amelyben visszalépett az elnökjelöltségtől.

Hírösszefoglaló

2024. július 22., 11:322024. július 22., 11:32

Keir Starmer brit kormányfő azt mondta: „Tiszteletben tartom Biden elnök úr döntését, és várom, hogy együtt dolgozhassunk az elnöksége hátralévő részében”. Hozzátette: „Tudom, hogy Biden elnök, ahogyan egész figyelemre méltó karrierje során tette, a döntését az alapján hozta meg, hogy szerinte mi szolgálja az amerikai nép érdekeit”.

Olaf Scholz német kancellár az X közösségi oldalon az MTI szerint hangsúlyozta: „Joe Biden nagyon sokat elért: az országáért, Európáért, a világért. Neki köszönhetően a transzatlanti együttműködés szoros, a NATO erős, az USA pedig jó és megbízható partner számunkra. Elismerést érdemel az a döntése, hogy nem indul újra a választásokon”.

Hirdetés

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök hangoztatta: „Biden elnököt évek óta ismerem. Ő nagyszerű ember, és mindent, amit tesz, a hazája iránti szeretet vezérli. Elnökként a kanadaiak partnere – és igazi barátja.”

Simon Harris ír kormányfő hangoztatta: „Joe Biden minden hivatalában, amelyet betöltött, mindig is rendíthetetlen hangja és szenvedélyes munkása volt az Írország szigetén belüli békének, és országunk nagy adósa neki ezért”.”

korábban írtuk

A Demokrata Párt kiáll Kamala Harris elnökjelöltsége mellett, Trumpék szerint ő még rosszabb, mint Biden
A Demokrata Párt kiáll Kamala Harris elnökjelöltsége mellett, Trumpék szerint ő még rosszabb, mint Biden

A Demokrata Párt helyi szervezeteinek elnökei az Egyesült Államok mind az 50 tagállamában támogatják Kamala Harris alelnököt, hogy ő legyen a párt új elnökjelöltje – jelentette az ügyet ismerő forrásokra hivatkozva a Reuters.

Kisida Fumio japán miniszterelnök kijelentette, tiszteletben tartja Joe Biden amerikai elnök döntését. Hangsúlyozta egyben, hogy a két ország szövetsége továbbra is létfontosságú.

Joáv Galant izraeli védelmi miniszter azt mondta: „Köszönjük Joe Biden elnök úrnak, hogy az évek során rendületlenül támogatta Izraelt. Az Ön rendíthetetlen támogatása, különösen a háború alatt, felbecsülhetetlen volt. Hálásak vagyunk az Ön vezetéséért és barátságáért”.

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök az X-en azt írta: „Minden csodálatom és elismerésem az elnök, Joe Biden bátor és méltóságteljes döntéséért. Határozottságának és vezetői képességének köszönhetően az USA túljutott a világjárványt követő gazdasági válságon és a Capitolium elleni súlyos támadáson, példamutatóan támogatta Ukrajnát Putyin elnök orosz agressziójával szemben.

Nagyszerű gesztus egy nagyszerű elnöktől, aki mindig is a demokráciáért és a szabadságért küzdött.”

Jonas Gahr Störe norvég miniszterelnök a Reuters brit hírügynökség azt mondta: tiszteli Biden lépését. „Döntését azzal indokolta, hogy az országot saját maga elé akarja helyezni. Ez az érvelés tiszteletet parancsol”.

korábban írtuk

Ennyi volt: Joe Biden visszalép, biztosan nem ő lesz a következő amerikai elnök
Ennyi volt: Joe Biden visszalép, biztosan nem ő lesz a következő amerikai elnök

Joe Biden visszalép az elnökjelöltségtől – az elnök a közösségi médiában közzétett közleményben jelentette be szándékát vasárnap.

Az új-zélandi kormányfő, Christopher Luxon ugyancsak az X-en hangoztatta: „Biden elnök a közszolgálatnak szentelte az életét, és ez nagy tiszteletet érdemel. Köszönöm az elnök úrnak az Egyesült Államok vezetését és az Új-Zéland iránti elkötelezettségét. Alig várom, hogy együtt dolgozhassak vele elnöksége hátralévő részében”.

Nicolas Maduro venezuelai elnök azt írta: „Úgy gondolom, hogy a legésszerűbb és leghelyesebb döntést hozta meg (Biden). A családját és az egészségét helyezte előtérbe. Rájött, hogy ebben a korban és meggyengült egészségi állapotában nem tudja vállalni országa vezetését, nemhogy egy elnökjelöltséget”.

Zelenszkij: Ukrajna mindig hálás lesz Joe Bidennek
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, országa mindig hálás lesz Joe Bidennek, egyúttal „nehéz, de határozott” döntésnek nevezte az amerikai vezető vasárnap bejelentett visszalépését az amerikai elnökjelöltségtől.
„Az elmúlt években sok erős döntés született, és emlékezni fogunk rájuk, mint Biden elnök bátor lépéseire, amelyeket kihívásokkal teli időkben tett” – hangsúlyozta az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében Zelenszkij.
Az ukrán államfő kijelentette: mindig hálásak lesznek Joe Bidennek, amiért „rendületlenül támogatja Ukrajna szabadságharcát”.
„Támogatta országunkat a történelem legdrámaibb pillanatában, segített nekünk abban, hogy megakadályozzuk Putyint országunk megszállásában, és azóta is támogat minket ebben a szörnyű háborúban” – fogalmazott.
„Mindazonáltal a jelenlegi helyzet nem kevésbé nehéz Ukrajnában és egész Európában, és őszintén reméljük, hogy Amerika erős és folytatódó vezető szerepe megakadályozza az orosz gonosz sikerét vagy azt, hogy az agressziója kifizetődjön” – tette hozzá az ukrán elnök.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés