Hirdetés

Megszűnt a vajdasági magyar ellenzéki tér, felfüggeszti a politizálást a Magyar Mozgalom

Sövény Ferenc, a Magyar Mozgalom vezetője •  Fotó: Facebook/Sövény Ferenc

Sövény Ferenc, a Magyar Mozgalom vezetője

Fotó: Facebook/Sövény Ferenc

Felfüggeszti politikai tevékenységét, de civil szervezetként tovább működik a Magyar Mozgalom nevű vajdasági magyar szervezet – jelentette be Sövény Ferenc, a mozgalom vezetője a vajdasági közszolgálati televízióban (RTV).

MTI

2022. december 07., 12:032022. december 07., 12:03

Az RTV internetes oldalára felkerült beszámoló szerint Sövény Ferenc rámutatott: miután a szerbiai kisebbségi önkormányzati választáson a Magyar Nemzeti Tanácsban betöltendő helyekért csak egyetlen jelöltlista – a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás – indult, elmondható, hogy megszűnt a vajdasági magyar ellenzéki tér.

„A mozgalom elfáradt” – mondta az elnök, aki azt is közölte, hónapokkal ezelőtt benyújtotta lemondását, ám senki sem akarta tőle átvenni a szervezet vezetését. Hozzátette: a politikai tevékenység szüneteltetéséhez jelentősen hozzájárult az emberek fásultsága, ahogy az is,

Hirdetés

hogy a kormánypártok ellehetetlenítették az ellenzéket, és a magyar kormány is csak egyetlen stratégiai partnerrel, a Vajdasági Magyar Szövetséggel kommunikál.

2014-ben hasonló indoklással függesztette fel politikai tevékenységét a Magyar Remény Mozgalom is, amely azóta sem tért vissza a szerbiai, illetve vajdasági közéletbe.

A Magyar Mozgalmat 2015-ben hozták létre, a tagsága pedig eleinte főként a Vajdasági Magyar Szövetségből kizárt vagy kilépett emberekből állt. Alapítói között volt Korhecz Tamás, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács korábbi elnöke, Maglai Jenő, Szabadka volt polgármestere, valamint Varga László egykori parlamenti képviselő,

ám a korábban ismert vajdasági közszereplők azóta kihátráltak a szervezet mögül.

A vajdasági magyarságnak jelenleg öt pártja van. A legnagyobb támogatottsággal a Vajdasági Magyar Szövetség rendelkezik, de politikai szereplőként jelen van még a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Magyar Polgári Szövetség és a Magyar Egység Pártja, ám ez utóbbi kis pártok érdemleges munkát nem végeznek, és gyakorlatilag láthatatlanok a szavazópolgárok számára.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés