
Képünk illusztráció
Fotó: karpat.in.ua
Az orosz erők beszüntették a Donyeck megyei Mariupolból kifelé vezető humanitárius folyosó blokádját, így az ott lakók elhagyhatják az Azovi-tenger partján fekvő kikötővárost Bergyanszk-Zaporizzsja irányába – erősítette meg az UNIAN ukrán hírügynökség szerint Petro Andrjuscsenko, a település polgármestere.
2022. március 14., 16:482022. március 14., 16:48
Később a városvezetés azt közölte, hogy már több mint 160, magántulajdonban lévő személyautó el is hagyta Mariupolt és már Bergyanszk felé tart. Több mint 50 autó pedig már Bergyanszkba is ért, és folytatja útját Zaporizzsja felé, ahol elsősegélynyújtással és szállással várják a menekülteket.
A polgármester ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy Mariupol vezetése továbbra sem tudja szavatolni az útvonal biztonságát.
Az egyik, Mariupolba tartó segélykonvoj például vasárnap kénytelen volt visszafordulni Bergyanszkba. Hétfő reggel az ukrán rendőrség közölte, hogy egy konvoj segélyszállítmánnyal, és evakuációs buszok indultak el a városba.
Közben az ukrán fegyveres erők vezérkara saját értesülésre hivatkozva közölte, hogy megérkezett Oroszoroszágba négyszáz szíriai zsoldos, akit Ukrajna ellen készülnek bevetni. „A rendelkezésre álló információk szerint Szíriában zsoldosok toborzóközpontjait nyitották meg, ahol az elmúlt napokban több, mint ezer embert toboroztak, közülük már mintegy 400 ember megérkezett Oroszországba. Az ukrán határ közelében lévő Rosztov és Gomel régiókban táborokat hoztak létre az elhelyezésükre és a képzésükre” – írta közleményében a kijevi vezérkar.
Az ukrán hírszerzés korábban azt közölte, hogy információi szerint 300 és 600 dollár közötti havi fizetést ad Oroszország a külföldi zsoldosoknak.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.
szóljon hozzá!