
2012. október 28., 12:102012. október 28., 12:10
Egy fordulóban döntik el, kik lesznek az új, 1991 óta független ukrán állam hetedik parlamentjének képviselői. A választás vegyes rendszerű, a 450 fős Verhovna Rada fele pártlistákról, másik fele pedig a 225 egyéni körzetből kerül ki. Egy jelölt vagy csak listán, vagy egyéniben pályázhat a képviselői posztra.
Pártlistát 22 politikai erő állított, közülük egy a kampány közben visszalépett. A pártoknak a szavazatok legalább öt százalékát kell megszerezniük ahhoz, hogy bejussanak a törvényhozásba. A központi választási bizottság több mint 5200 jelöltet regisztrált. Összesen 87 párt indított jelölteket.
A választásokat csaknem 3800 nemzetközi megfigyelő követi figyelemmel, és a belügyminisztérium közlése szerint várhatóan 65-70 ezer rendőr felügyeli majd a rendet.
A közvélemény-kutatási eredmények szerint négy párt számít biztos befutónak. A Viktor Janukovics ukrán elnök mögött álló Régiók Pártja áll a felmérésekben az első helyen. A párt, amelynek listavezetője Mikola Azarov miniszterelnök, főként a politikai és gazdasági stabilitás megteremtésére tette a hangsúlyt kampányában. Azarov a péntek esti kampányzáró tévévitában ígéretet tett arra, hogy folytatják eddigi munkájukat a jóléti állam megteremtése érdekében, viszont pártja a realitásokból indul ki, megteszi, amit az adott körülmények között megtehet.
A második helyen a hétéves börtönbüntetését töltő exkormányfő, Julija Timosenko mögött álló Egyesült Ellenzék-Batykivscsina áll, amelynek listavezetője Arszenyij Jacenyuk. A párt elsősorban Ukrajna nyugati, európai orientációjára teszi a hangsúlyt, illetve azt tekinti fő feladatának, hogy leváltsa a jelenlegi vezetést, és elérje Timosenko szabadon bocsátását.
A világbajnok ökölvívó Vitalij Klicsko UDAR (Ütés) nevű pártja a felmérések szerint a kampány végére csaknem beérte népszerűségben az Egyesült Ellenzéket. A párt a választókat főként azzal akarta meggyőzni a kampányban, hogy friss erőként jelenik meg a parlamentben. Listavezetőjük, Vitalij Klicsko kijelentése szerint a párt szintén Ukrajna európai integrálódását tűzte ki célul, továbbá legalább olyan életszínvonal elérését, mint amilyen a közép-európai térség országaiban van.
A negyedik helyen álló Kommunista Párt - listája élén Petro Szimonyenko pártelnökkel - főként a szovjet időszak iránt nosztalgiát érzők táborát célozta meg, valamint az oligarchák visszaszorítását ígéri a „visszaadjuk az országot a népnek” kampányszlogennel.
A korrupció visszaszorítása, a nyugdíj- és béremelés, a szociális, az egészségügyi szféra, valamint az oktatás fejlesztése eltérő formában, de valamennyi párt programjában szerepel.
A BBC Ukrajina portálján közzétett elemzés szerint annak ellenére, hogy az ukránok jelentős része kiábrándult a politikából, szakértők magas részvételt jósolnak.
Urnazárás után rögtön várhatók exit poll-eredmények.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.