
Fotó: George Simion/Facebook
Újabb öt évre kitiltották a Moldovai Köztársaságból George Simiont, az ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökét – közölte pénteken a NewsMaker moldovai hírportál.
2024. február 02., 19:212024. február 02., 19:21
2024. február 02., 19:562024. február 02., 19:56
A chișinăui belügyminisztérium bevándorlási főosztálya az internetes újság megkeresésére megerősítette, hogy a szélsőségesen nacionalista román politikus további öt évig nemkívánatosnak számít a volt szovjet tagköztársaságban. A tárca közölte, hogy az ukrajnai háború 2022-es kirobbanása óta 98 külföldi állampolgár ellen foganatosítottak hasonló intézkedést „biztonsági okokból”.
A moldovai belügy – amely konkrétan nem tárt ki az intézkedés okára – tájékoztatása szerint Simion kitiltásának meghosszabbításáról értesítették a román hatóságokat. Az AUR egyébként megtámadta a bíróságon a kitiltásáról szóló határozatot, a per folyamatban van. Maga Simion pénteken a HotNews portálnak úgy reagált, hogy ő tulajdonképpen „egész életében kitiltottnak számított” a Moldovai Köztársaságban.

Vagy lefizette Oroszország George Simiont, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökét, vagy zsarolással tartja a kezében – véli Valentin Dediu, a Moldovai Köztársaság titkosszolgálatának (SIS) korábbi megbízott igazgatója.
Az AUR elnökét először 2018. október 1-jén utasították ki a Prut menti országból, és nemkívánatosnak nyilvánította a chișinăui kormány; ez az intézkedés 2023-ban járt le, és ezt hosszabbították meg most. Az akkori intézkedés előzménye, hogy 2018. augusztus 27-én az Egyesülés menetén részt vevő román állampolgárok egy csoportját nem engedték be a Moldovai Köztársaságba. A hivatalos indoklás szerint a csoport egyes tagjai a határátkelőn provokatívan viselkedtek, megtagadták az ellenőrzésüket és megfenyegették a moldovai határrendészeket. A román hatóságok ugyanakkor tagadták a vádakat, azt állítva, a fiatalok megfelelően viselkedtek – idézte fel a NewsMaker.
Mint arról beszámoltunk, Marcel Ciolacu román miniszterelnök bejelentette: tájékoztatást fog kérni az ukrajnai és a moldovai hivatali kollégáitól arról, hogy miért tiltották meg George Simion AUR-elnök belépését ezekbe az országokba. A kormányfő emlékeztetett: Simion még nem adott magyarázatot arra, hogy miért tiltották ki Ukrajnából és a Moldovai Köztársaságból. Ciolacu elmondta, vannak az okokról információi, de ezeket nem hozhatja nyilvánosságra, ezért inkább a két miniszterelnöktől kér tájékoztatást.

Marcel Ciolacu miniszterelnök tájékoztatást fog kérni az ukrajnai és a moldovai hivatali kollégáitól arról, hogy miért tiltották meg a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője, George Simion belépését ezekbe az országokba.
Valentin Dediu, a Moldovai Köztársaság titkosszolgálatának (SIS) korábbi megbízott igazgatója eközben amondó: vagy lefizette Oroszország George Simiont vagy zsarolással tartja a kezében. Az egykori kémfőnök – aki 2011-2013 között töltötte be a tisztséget – a TVR Moldova televíziónak nyilatkozva Iurie Roșcához hasonlította Simiont, ahhoz a moldovai politikushoz, aki az 1990-es években egyesüléspárti vezetőnek adta ki magát, de később az orosz politikát népszerűsítette, és a moszkvai propaganda egyik élharcosának számító Sputnik Moldova koordinátora volt.
Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.
Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.
A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
szóljon hozzá!