Hirdetés

Megfosztották pozíciójától az amerikai Képviselőház republikánus elnökét, amiért átment a költségvetés

•  Fotó: Facebook/Kevin McCarthy

Fotó: Facebook/Kevin McCarthy

Az amerikai Képviselőházban többségi szavazással megfosztották pozíciójától Kevin McCarthy házelnököt kedden.

MTI

2023. október 04., 09:392023. október 04., 09:39

A republikánus többség vezetőjének eltávolítását a republikánusok konzervatív nézeteket valló Szabadság elnevezésű tömörülésének tagja, Matt Gaetz kezdeményezte. A floridai képviselő azután jelentette be, hogy él a házelnök elmozdításának kezdeményezésére vonatkozó jogával, hogy a Képviselőházban a demokraták szavazataival fogadták el az átmeneti költségvetést szombaton.

A Kongresszus alsóházában tartott név szerinti szavazáson 216 képviselő mondott igent, 210-en pedig nemmel szavaztak. A demokraták előzetesen jelezték, hogy nem szavaznak át a republikánus házelnök hivatalban tartása érdekében.

Hirdetés

A szavazást több órán át tartó vita előzte meg, amelyben túlnyomóan republikánusok nyilvánítottak véleményt, és többségük Kevin McCarthy hivatalban tartása mellett szólalt fel,

a szavazás során azonban a demokratákhoz csatlakozó konzervatív republikánusok szavazataival eltávolították a házelnököt.

Matt Gaetz, floridai képviselő közvetlenül a szavazás után úgy fogalmazott, az ország hasznára válik, ami történt, és tagadta, hogy a történtek megbénítanák a Képviselőház működését. Azzal vádolta a volt házelnököt, hogy megszegte a januári megválasztásakor tett ígéretét.

Kevin McCarthy a szavazás kezdetén még úgy nyilatkozott, biztos abban, hogy megtarthatja székét. Úgy vélekedett, hogy a floridai képviselőt személyes indokok mozgatják.

Matt Gaetz azt követően kezdeményezte Kevin McCarthy megfosztását a képviselőházi elnök hatalmát jelképező kalapácstól, hogy a Képviselőház szombaton este a demokraták szavazatával fogadta el az ország átmeneti költségvetését, amit Kevin McCarthy által elért kompromisszumot tartalmazott, és abban nem szerepelt a republikánusok egy részének javaslata.

A költségvetés ugyan nem tartalmazta Ukrajna további támogatásának finanszírozását, ami az érintett republikánusok egyik követelése volt, ugyanakkor nem tartalmazott költségvetési kiadáscsökkentést sem, ami szintén szerepelt igényeik között.

A költségvetési kiadások csökkentését azért követelték, mert az Egyesült Államok államadóssága meghaladta a 33 ezer milliárd dollárt, ami minden idők legmagasabb értéke.

A képviselőházban történtekről élő adásban beszámoló médiumok jó része a történtekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „komolyabb dráma történt, mint januárban”, amikor hosszú napok, és 15 szavazási forduló után sikerült elérni a házelnök megválasztását.

A Képviselőházban most új elnökválasztási eljárás kezdődik, amelynek során a jelöltnek el kell nyernie a leadott szavazatok több mint felét.

A Képviselőházban a tavaly novemberi választásokon a republikánusok szűk, öt fős többségbe kerültek, ami azt jelenti, hogy szinte egyhangúságra, vagy demokraták átszavazására van szükség bármilyen republikánus indítvány elfogadásához.

korábban írtuk

Biden szerint Washington a költségvetési vita ellenére is támogatja Ukrajnát
Biden szerint Washington a költségvetési vita ellenére is támogatja Ukrajnát

Joe Biden Ukrajna folytatódó amerikai támogatásáról biztosította az Egyesült Államok szövetségeseit egy telefonértekezleten kedden – közölte a washingtoni Fehér Ház.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés