
A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) Végrehajtó Tanácsa szerdai rendkívüli ülésének megnyitóján megerősítette, hogy szarint, vagy ahhoz hasonló gázt vetettek be a szíriai Idlíb tartomány Hán Sejkún nevű településén április 4-én – közölte a brit OPCW-küldöttség, illetve a hágai francia nagykövetség a Twitteren.
2017. április 19., 17:062017. április 19., 17:06
2017. április 19., 22:062017. április 19., 22:06
„A minták vizsgálata azt mutatta, hogy szarint, vagy ahhoz hasonló szert vetettek be Hán Sejkúnban\" – tájékoztattak a diplomaták. A nyugati országok a szíriai kormányerőket vádolják a több mint 80 halálos áldozatot követelő akció elkövetésével, Damaszkusz azonban tagadja ezt.
Az OPCW a feltételezett mérgesgáz-támadást követően egy szakértői csoportot bízott meg a vizsgálat lefolytatásával. Ennek eredményét még nem hozták nyilvánosságra – korábbi brit és török vizsgálatok szerint is szarint vetettek be a szíriai településen.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.