Hirdetés

Megérkezett Lengyelországba a Pentagon által jóváhagyott két amerikai Patriot-rakétaüteg

•  Fotó: US Army

Fotó: US Army

Megérkezett csütörtökön Lengyelországba az a két amerikai Patriot-rakétaüteg, amelynek szállítását előző nap hagyta jóvá az amerikai védelmi tárca, a Pentagon – közölte varsói sajtóértekezletén Kamala Harris amerikai alelnök.

MTI

2022. március 10., 17:442022. március 10., 17:44

Az Andrzej Duda elnökkel folytatott tárgyalásokat követő közös sajtóértekezleten Harris kétségbevonhatatlannak nevezte az Egyesült Államok elkötelezettségét a NATO-alapszerződés kollektív védelemről szóló 5. cikke mellett.

Megerősítette: az ukrajnai háború kitörése óta ötezer katonával bővítették a Lengyelországban állomásozó katonai kontingenst.

Hirdetés

Washington kész arra, hogy a NATO területének „minden centiméterét” megvédje – hangsúlyozta. Elmondta: Lengyelországba szállítottak két amerikai Patriot-rakétaüteget. A lépés – mint Harris fogalmazott – megerősíti Washingtonnak a szövetségesek, különösen Lengyelország biztonsága melletti kötelezettségvállalását.

A Harris által említett rakétaütegek eladásáról Varsó és Washington 2018 márciusában állapodott meg, a szállítást korábbi lengyel közlések szerint 2022 végén, 2023 elején bonyolították volna le, de az ukrajnai háború miatt előrehozták.

A Pentagon csütörtökön jelentette be a rakétaütegek lengyelországi szállítását anélkül, hogy konkrét időpontot közölt volna.

Harris azt is elmondta, hogy az Egyesült Államok további, 50 milliárd dollár értékű humanitárius segélyt szállít Ukrajna és a menekültek támogatására az élelmezési program eszközeiből. A washingtoni képviselőház szerdán 13,6 milliárd dolláros segélyt fogadott el az ország számára.

Az alelnök közölte továbbá: az amerikai védelmi tárca keretében vizsgálócsoportot hoztak létre, amely az Ukrajnában elkövetett, feltételezett orosz háborús bűntettek ügyében lesz illetékes. Harris határozottan elítélte a mariupoli szülőotthon elleni szerdai bombatámadást.

Andrzej Duda megengedhetetlennek nevezte, hogy az ukrajnai háborúban az orosz katonai műveletek „az emberirtás jegyeit viselik magukon”.

Szavai szerint Ukrajnában az orosz csapatok „barbár agressziót követnek el, ártatlan embereket, civileket gyilkolnak, szülőotthonokat bombáznak, ahonnan drámai körülmények között hordágyakon kell kivinni az éppen vajúdó nőket” – utalt Duda is a mariupoli támadásra.

Beszámolt arról is, hogy megérkezett Lengyelországba a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyészeinek csoportja. „Az ukrajnai bűntettek tanúi országunkban tartózkodnak, birtokában vagyunk a bizonyító anyagoknak, felvételeknek” – tette hozzá.

Az ICC a múlt héten jelentette be: nyomozói útnak indultak az ukrajnai régióba, hogy megkezdjék az esetleges háborús bűnök adatainak összegyűjtését.

Duda újabb szankciók kivetését szorgalmazta Moszkvával szemben. „Az Egyesült Államok egyértelműen élen jár a szankciók tekintetében, és világosan ki kell mondani, hogy ezek működnek” – húzta alá Duda.

Washington a héten új szankciócsomagot jelentett be, amelynek értelmében az Egyesült Államok betiltja az orosz kőolaj-, földgáz- és szénimportot. A lengyel elnök aláhúzta: segíteni kell Ukrajnának, és ez ügyben egységre és szolidaritásra van szükség a NATO-n, az Európai Unión, valamint más nemzetközi szervezeteken belül.

Duda Lengyelország biztonságáról is beszélt.

Elmondta: arra kérte Harrist, hogy Washington lehetőleg gyorsítsa fel a lengyel hadsereg korszerűsítését célzó programokkal összefüggő ügyleteket, a Patriot-ütegeken kívül a kisebb, tehergépkocsira épített rakétavető rendszerek (HIMARS), az Abrams páncélosok és az F-35-ös vadászgépek eladását.

Elmondta továbbá: Washington támogatását kérte az ukrajnai háború kitörése óta Lengyelországba érkezett másfélmillió menekült befogadása kapcsán, valamint az energiahordozók emelkedő árai miatt is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
2026. október 08., csütörtök

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be

Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be
2026. október 08., csütörtök

Márton Áron példáját állította a hívek elé a nagyváradi püspök a Vatikánban

Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.

Márton Áron példáját állította a hívek elé a nagyváradi püspök a Vatikánban
Hirdetés
Hirdetés