
Folytathatja. Roberta Metsola további két és fél évig áll az uniós törvényhozás élén
Fotó: Facebook/Roberta Metsola
Újra az Európai Parlament elnökévé választották Roberta Metsolát kedden Strasbourgban a testület nyitóülésén.
2024. július 16., 14:342024. július 16., 14:34
2024. július 16., 16:372024. július 16., 16:37
Az Európai Néppárt 45 éves máltai politikusa a 720 fős testületben 562 szavazatot kapott, így
Egyetlen kihívója a spanyol baloldali Podemos (Együtt képesek vagyunk) jelöltje, Irene Montero volt, aki 61 szavazatot kapott.
Ez a parlament tizedik ciklusa. A testületben nyolc frakció vesz részt, eggyel több, mint az előzőben.
Megválasztását követő beszédében Metsola leszögezte: erős parlamentre van szükség egy erős Európai Unióban.
Figyelmeztetett továbbá a társadalom polarizálódására, amely, mint mondta, politikai erőszakhoz vezet.
Hozzátette: új biztonsági és védelmi keretrendszer kialakítására törekednek, „amely visszaszorítja a határaink mentén lévő diktátorok terjeszkedési vágyát és le tudja győzni azokat a hibrid fenyegetéseket, amelyek még mindig leselkednek ránk”.
Kiemelte továbbá a digitalizáció fontosságát, aláhúzva: ki kell aknázni a mesterséges intelligencia nyújtotta előnyöket a többi között a dezinformáció elleni küzdelemben is.
Az emberi jogokkal kapcsolatban a nők és az újságírók jogaira is felhívta a figyelmet, s szót emelt az antiszemitizmus és az iszlamofóbia ellen.
Beszéde további részében
„Fel tudjuk építeni azt az Európát, amelyet Simone Veil és Nicole Fontaine álmodott meg” – jelentette ki az EP harmadik női elnöke elődeire, az elnöki tisztséget 1979-től 1982-ig betöltő Veilre és az 1999-től 2002-ig elnöklő Fontaine-re utalva.
A megválasztását követő sajtótájékoztatón leszögezte:
Metsolát 2020 novemberében választották meg az EP első alelnökévé, majd 2022-ben került a testület élére elődje, David Sassoli halálát követően.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!