Hirdetés

Magyarországon is téma lett a Kék bálna nevű „játék"

Rétvári Bence államtitkár szerint a Kék Bálna néven elhíresült csoport felbujtóinak büntetőjogi felelőssége van a magyar jog alapján, a jelenség ellen szoftverekkel is lehet védekezni.

MTI

2017. április 05., 19:092017. április 05., 19:09

2017. április 05., 19:152017. április 05., 19:15

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a csoport sérülékeny gyerekek nehéz helyzetét próbálja meg kihasználni, és egy internetes csoportban kihívások elé állítva őket sodorják életüket veszélybe. A jelenségre már felhívták a Klebelsberg Központ, és azon keresztül a pedagógusok figyelmét is. Rétvári Bence kiemelte, hogy a diákok a pedagógiai szolgálatoktól is tudnak segítséget kérni.

Emellett az államtitkár kitért arra, hogy internetes szűrőprogramokkal is lehet védekezni a jelenség ellen. Kifejtette: 2013-óta az internetszolgáltatóknak kötelező ingyenes szűrőprogramokat biztosítaniuk, amelyek kiszűrik azokat a tartalmakat, amelyek a gyerek számára veszélyesek lehetnek. „Ezen program telepítésével a Kék Bálna oldalait a gyerekek nem érik el\" – mondta a miniszter. Az MTI kérdésére válaszolva elmondta, Magyarországot még nem merült fel a Kék Bálna jelenléte, de fontos megelőző lépéseket tenni.

Előzőleg a Jobbik lépéseket sürgetett a fiatalok öngyilkosságához vezető Kék Bálna játék és a mögötte álló csoport ellen. Farkas Gergely, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az Oroszországból indult hullámnak Romániában, Ukrajnában és Lengyelországban is voltak halálos áldozatai, szerinte Magyarországon is fel kell mérni a veszély mértékét. Fontosnak nevezte, hogy a titkosszolgálat beszámoljon a helyzetről, ezt párttársa, Mirkóczki Ádám a nemzetbiztonsági bizottság következő ülésén kezdeményezi.

Farkas Gergely a csoport elleni küzdelem részeként említette az internetes tartalomblokkolást, továbbá azt, hogy az elkövetők ellen a legnagyobb szigorral lépjenek fel. Hozzátette, egy esetleges Btk.-módosításhoz minden támogatást megadnak. Farkas Gergely szerint az „őrült játék\" társadalmi hátterében az elidegenedés áll, az instabil fiatalokat használja ki a Kék Bálna nevű beteges kezdeményezés.

Azt javasolta, hogy a veronai buszbalesethez hasonlóan erről a témáról is beszélgessenek a tanárok a diákokkal. Mint mondta, azt is szeretné, ha a készülő nemzeti alaptantervben hangsúlyos szerepet kapna a tudatos internethasználat, s ezáltal a diákok kritikusan viszonyulnának a tartalmakhoz. A frakcióvezető-helyettes azt is szorgalmazta, hogy jusson több forrás az iskolapszichológusokra, a szülőket pedig arra kérte, hogy kiemelten foglalkozzanak gyermekeikkel. Megjegyezte, a fiataloknak is van felelősségük, fontos, hogy észleljék barátaikon, osztálytársukon, ha valami nincs rendben. A jobbikos politikus azt is mondta, nem pánikot szeretnének kelteni, hanem reális képet akarnak kapni a helyzetről.

Sajtóhírek szerint a Kék Bálna nevű internetes csoport különféle kihívásokra buzdítja az általa elért fiatalokat, az utolsó „próba\" pedig az öngyilkosság.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés