2012. december 18., 08:192012. december 18., 08:19
A javaslat indoklása kitér arra, hogy korábban a 480 pontos skálán 200 pontban meghatározott minimális felvételi ponthatár azt a küszöbszintet jelölte, amely alatt a képzés folytatásához szükséges teljesítmény, képesség hiánya vélelmezhető.
Ettől az évtől kezdődően az 500 pontos rendszerben 240 ez a határ. A módosítás folytán az állami felsőoktatási intézményekben, felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben, egységes és osztatlan képzésben a jelentkezések száma, illetve a tényleges intézményi kapacitás erejéig nyílik lehetőség magyar állami (rész)ösztöndíjas képzésre jelentkezni, tanulmányokat folytatni.
Mint arról beszámoltunk, az elmúlt hetekben egyetemi hallgatók és gimnazisták is tüntettek az ellen, hogy az államilag támogatott helyek számát mintegy tízezerre csökkentsék. Nyolc erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és újvidéki magyar hallgatói önkormányzat – köztük a Sapientia és a PKE diákszervezetei – egyébként tegnap közös nyilatkozatban biztosította a magyarországi hallgatókat támogatásáról.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.