
Fotó: Kurucz Árpád/Magyar Idők
A titkosszolgálatok az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát arról tájékoztatták: Orbán Viktor miniszterelnökkel kapcsolatban semmilyen terhelő adat, információ nem áll rendelkezésre. Erről számoltak be a szerdai zárt ülés után a testület tagjai a sajtónak.
2017. május 10., 15:042017. május 10., 15:04
2017. május 10., 17:232017. május 10., 17:23
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) múlt pénteken jelentette be: kezdeményezik, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága hallgassa meg Orbán Viktor miniszterelnököt és Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét. A volt miniszterelnök ugyanis azzal vádolta meg a jelenlegi kormányfőt, hogy az orosz állam titkos információkkal, bankszámlakivonatokkal zsarolja őt.
Gyurcsány Ferenc közleményében azt írta, akkor vesz részt a bizottsági ülésen, ha Orbán Viktor is ott lesz. Ha nem így lesz, akkor minden a birtokában lévő információról személyesen, hivatalosan tájékoztatni fogja a nemzetbiztonsági bizottság elnökét. Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke sajnálatosnak nevezte, hogy a jogállamiságot és a parlamentarizmust nem tisztelve, sem a kormányfő, sem Gyurcsány Ferenc nem jelent meg a testület ülésén. Kiemelte: szerettek volna fontos kérdéseket feltenni a nemzet szuverenitását érintően, s tisztázni az elmúlt hetekben elhangzott állításokat.
„Az ülésen jelen lévő szolgálatok vezetői azt a tájékoztatást adták, 1990 óta hivatalban lévő magyar miniszterelnökkel kapcsolatban a nemzeti szuverenitást érintő biztonsági kockázat nem merült fel" – mondta a bizottság elnöke.
Szél Bernadett, a Lehet más a Politika (LMP) képviselője felszólította Gyurcsány Ferencet, ha valóban vannak bizonyítékai, azt az egész bizottság előtt mutassa be. A fideszes Németh Szilárd úgy vélekedett: a Gyurcsány Ferenc által elkezdett ügy nem a nemzetbiztonsági bizottságra tartozik, hanem „orvosi eset".
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!