Hirdetés

Magyar Péter zsarolással vádolja exbarátnőjét és lehallgatási botrányt kiált

Vádaskodik. Magyar Péter szerint lehallgatják őt és pártját, közben Alföldi Róberttel is konfliktusba került, miután belekeverte őt a pedofilbotrányba •  Fotó: Magyar Péter/Facebook

Vádaskodik. Magyar Péter szerint lehallgatják őt és pártját, közben Alföldi Róberttel is konfliktusba került, miután belekeverte őt a pedofilbotrányba

Fotó: Magyar Péter/Facebook

Feljelentést tesz volt barátnője, Vogel Evelin ellen Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, mert Vogel titokban 11 órányi hangfelvételt készített, a hallgatásáért pedig 30 millió forintot követelt.

Hírösszefoglaló

2024. november 11., 10:572024. november 11., 10:57

Magyar Péter arról is beszélt, hogy a jövő hét elején lejárató kampányt indít ellene az „állampárt”. Az ellenzéki politikus vasárnap – a közösségi oldalán is közvetített – sajtótájékoztatón közölte, hogy „titkosszolgálati” eszközöket használnak ellene, lehallgatják az otthonát, irodáit, autóját, illetve, hogy honlap, Youtube-csatorna és Facebook-oldal készül a lejáratására.

Magyar Péter azt MTI szerint azt mondta, hogy több volt titkosszolgálati vezető, illetve jelenleg is a titkosszolgálatok közelében dolgozó ember már tavasszal megkereste őt, és elmondták, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal „kiemelt erőkkel dolgozik rá” és a Tisza Pártra.

Hirdetés

„Jövő hét elejére időzítette az állampárt, a Rogán-művek, az orbáni-rogáni maffia azt az eddig teljesen példátlan lejárató akciót”, amelyben illegális eszközökkel szerzett felvételeket, valamint a Vogel Evelintől vásárolt, illetve mesterséges intelligenciával hamisított felvételeket kevernek és tesznek közzé az objectiv.hu nevű oldalon. Emellett Youtube-csatornán és Facebook-oldalon is próbálják lejáratni – mondta a Tisza Párt elnöke.

Hangsúlyozta, hogy mindez törvénytelen, már csak azért is, mert Európai Parlamenti képviselőként immunitást élvez.

Magyar Péter szerint ezen az oldalon nemcsak róla, vagy pártjáról publikálnak majd anyagokat, hanem korábban nyilvánosságra került pedofilbotrányokkal összefüggésben is, és mindezt egybemossák egy titkosszolgálati akcióban.

Magyar Péter szerint az állami titkosszolgálatok egy részét felügyelő Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter magán titkosszolgálatot is üzemeltet. A kormány titkosszolgálati és maffiamódszerekkel akarja lejáratni, ellehetetleníteni, mert a Tisza Pártnak már nagyobb a társadalmi támogatottsága, mint a Fidesznek.

korábban írtuk

Bár rendszeresen meghívják a közmédiába, mégis tüntet ezért Magyar Péter
Bár rendszeresen meghívják a közmédiába, mégis tüntet ezért Magyar Péter

Az MTVA hírműsoraiban beszámol a székháza előtti demonstrációról, és továbbra is várja műsoraiba az ellenzéki pártok képviselőit – közölte az M1 aktuális csatorna.

Magyar Péter azt kérte Orbán Viktortól, hogy ne bújjon Rogán Antal vagy Kubatov Gábor mögé. „Ne legyen gyáva!”

„Félnek, hogy összeomlik a hatalmuk, miután a magyar gazdaság már összeomlott. (...) A hatalom el akar bennünket hallgattatni, de több millió embert nem lehet” – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón lejátszottak egy több perces felvételt, amelyen hallható, hogy Magyar Péter volt barátnője, Vogel Evelin pénzt követel.

Magyar Péter elmondta, hogy volt barátnője megállapodott a Fidesszel, konkrétan Kubatov Gábor pártigazgatóval, a párt alelnökével: havi ötmillió forintot és lakást biztosítanak Vogelnek, aki 11 órányi hangfelvételt adott át a Fidesznek és zsarolni próbált a Tiszához köthető embereket. Vogel Evelin Vertán György cégének lakását használja. Vertán György Kubatov Gábor „évtizedes barátja” és „intéző embere”, több tízmilliárdos informatikai cége van Magyar Péter szerint.

A Tisza Párt elnöke bejelentette, hogy hétfőn feljelentést tesz Vogel Evelin ellen és átadja a hatóságoknak a bizonyítékokat is.

Magyar Péter a sajtótájékoztatón üzent Pintér Sándor belügyminiszternek és Varga Mihály pénzügyminiszternek: kérte őket, hogy segítsenek a hazájuknak, szólaljanak meg, álljanak ki a magyar emberkért.

Mint mondta, a belügyminiszter tudja, mi zajlik a titkosszolgálatoknál, a pénzügyminiszter pedig, hogy mi zajlik a magyar gazdaságban. Magyar Péter szerint Varga Mihály azt is tudja, hogy Tiborcz István, a miniszterelnök veje minisztert utasít egyes döntésekre.

„Miniszter urak, a hazájuk számít Önökre!” – mondta Magyar Péter.

 

Magyar Péter egyébként a vasárnapi állításai miatt összetűzésbe került Alföldi Róbert színész-rendezővel, a Nemzeti Színház korábbi igazgatójával is.

A Tisza Párt elnöke szerint ugyanis az állítólagos lejárató akció során arra is készülnek, hogy Lakatos Márk stylisthoz és Varnus Xavér orgonaművészhez hasonlóan Alföldi Róbertet is általa állítólag elkövetett szexuális visszaélésekkel gyanúsítsák meg.

A színész-rendező nem sokkal később reagált is, és perrel fenyegette meg Magyart.

„A pedofília vitán felül az egyik legaljasabb bűntett.

BÁRKI követi is azt el.

Idézet
Éppen ezért bárkit ilyen cselekménnyel összefüggésbe hozni, nem egyértelműen fogalmazni, internetes kommentekre alapozva nevét félreérthető szövegkörnyezetben említeni – még ha vélt jószándékkal is – tisztességtelen és felelőtlen.

2024. november 10-én Magyar Péter a sajtótájékoztatóján a személyemmel kapcsolatban azt mondta, hogy az őt lejáratni célzó, hamarosan induló honlapon »az egész országot megdöbbentő pedofil bűncselekményeket is ide fogják keverni. Ide fogják feltölteni majd a Lakatos Márkkal kapcsolatos anyagokat, Varnus Xavérral kapcsolatos anyagokat és hogy eláruljak egy titkot, Alföldi Róberttel, a Nemzeti Színház egykori igazgatójával kapcsolatos dokumentumokat…«

A személyemről a fentiekben elhangzottak semmilyen formában nem fedik a valóságot.

Hazugságok.

Idézet
A leghatározottabban visszautasítom, hogy személyemet, erkölcsi és emberi hitelemet bármilyen formáció politikai célok érdekében megkérdőjelezze, gyanúsítsa és felhasználja.

Semmilyen pedofil cselekményhez soha semmi közöm nem volt, ellenem ilyen jellegű vizsgálat soha nem folyt és nem folyik, és ok sincs ilyen indítására.

A kimondott szónak ereje és hatalma van. Különösen igaz ez, ha egy olyan ember mondja, aki éppen az ország vezetésére készül. Pillanatnyi politikai haszonszerzés céljából bárkit félreérthető mondatokkal különösen súlyos bűncselekménnyel kapcsolatban említeni, kiszámíthatatlan károkat okoz az adott személynek. Főleg egy olyan politikai hatalom vezetése alatt, ami igyekszik a homoszexualitás és a pedofília közé egyenlőségjelet tenni, és ezzel megbélyegezni a társadalom egy kisebbségi csoportját.

Ugyan Magyar Péter a sajtótájékoztatója végén újságírói kérdésre reagálva elnézést kért, ha megbántott, de azt is

Idézet
elvárom tőle, hogy tegye világossá: az általa elmondottak nem tényeken alapulnak, és egyben kérjen bocsánatot tőlem nyilvánosan azért, mert azt állította, hogy léteznek olyan dokumentumok, amelyek engem pedofil cselekménnyel hoznak kapcsolatba.

Egyenes és közérthető mondatokban.

Ellenkező esetben kénytelen leszek a szükséges jogi lépéseket megtenni” – olvasható Alföldi közleményében.

korábban írtuk

Botrányba keveredett egy szórakozóhelyen az anyaországi ellenzék új vezére, kikísérték a biztonságiak
Botrányba keveredett egy szórakozóhelyen az anyaországi ellenzék új vezére, kikísérték a biztonságiak

Dulakodásba keveredett a Tisza Párt alelnöke péntek hajnalban egy budapesti szórakozóhelyen, a rendőrség garázdaság gyanúja miatt indított nyomozást – írta az Index.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
Hirdetés
Hirdetés