Hirdetés

Máért: az MSZP nem írta alá zárónyilatkozatot

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A résztvevők többsége aláírta a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) kedden megtartott ülése végén, este elfogadott zárónyilatkozat azon kitételét, hogy minden külhoni magyar állampolgár élhessen szavazati jogával. A Máért XI. ülésén elfogadott dokumentumot csupán az MSZP és a hozzá közel álló Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség képviselője nem írta alá. A dokumentumban kitérnek arra is, hogy 2013-ban kiemelt programként az oktatási intézményrendszer következő színterére, az alapfokú iskolákra, az óvoda-iskolai átmenetre, és az iskolai beiratkozásokra koncentrálnak. Az aláírók példaértékű sikerként értékelték a külhoni magyar óvodák éve programot.

Hírösszefoglaló

2012. október 10., 16:552012. október 10., 16:55

Felkérik továbbá a Máért-tagszervezeteket, hogy aktualizálják a nemzeti jelentőségű intézmények és programok körét, ugyanakkor természetesnek tartják, hogy a határon túli támogatások jelentős részét a külhoni közösségek javaslatai alapján osszák szét.

A résztvevők üdvözölték a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és Intézet felállását is. A felek továbbra is nemzetstratégiai célnak tekintik és támogatják a Kárpát-medencei magyar közösségek autonómiatörekvéseit, mint egyetlen valós közjogi megoldást a külhoni magyar közösségek és a többségi államok közötti viszony hosszú távú rendezésére.

A dokumentum szerint egyetértenek: Magyarország számára egyformán fontos minden magyar, és hangot adtak azon meggyőződésüknek, hogy a magyar–magyar kapcsolatokban, és a szomszédságpolitikában károkat okoz a magyar belpolitika megosztottságának exportálása. Rögzítették, hogy támogatják a külhoni magyar szervezetek szuverenitását, és döntéseinek önállóságát, öngondoskodás iránti képességének megerősítését. Kiemelt fontosságúnak tartják a magyar–magyar kapcsolatokban a partnerséget, és a párbeszédet. Az aláírók tiltakozásukat fejezték ki a református Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása kapcsán, ami ellentmond a nemzetközi jogi elveknek, és szolidaritást vállalnak a politikai nyomásra, igazságtalanul, első fokon három év börtönre ítélt Markó Attila államtitkárral és Marosán Tamás egyházügyi jogásszal, az ingatlan-visszaszolgáltatási bizottság tagjaival. Nemzetpolitikai szempontból kiemelkedően fontosnak tartják a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációját, és a fejlesztésről szóló megállapodást.

Külhoniak: fontos az autonómia és az erős anyaország

A Máért-ülés után kedden este tartott sajtótájékoztatón a résztvevők az autonómia és az erős anyaország fontosságát hangsúlyozták.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról beszélt, hogy a Máért elérte célját, és a zárónyilatkozatot kiegyensúlyozottnak nevezte. Ugyanakkor szerinte jó lenne, ha gyakrabban lennének szakpolitikai tanácskozások két Máért-ülés között. A közelgő választásokra kitérve hangsúlyozta: bíznak benne, hogy erős képviselete lesz az erdélyi magyarságnak. A Református Székely Mikó kollégium ügye precedenst jelenthet, ha nem sikerül megállítani – tért át egy másik témára, hozzátéve: az egyházi ingatlan-visszaszolgáltatás létkérdésnek tekinthető a magyar közösség jövője szempontjából.

Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke üdvözölte a zárónyilatkozat azon pontját, hogy az egyetlen elfogadható megoldás az autonómia kivívása. Kitért az erdélyi magyar felsőoktatás fejlesztéséről szóló megállapodásra, és megjegyezte: elvárják a román kormánytól, hogy a vonatkozó megállapodás alapján biztosítsa az állami támogatást a Sapientia és a Partiumi egyetem számára.

Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke szerint a közelgő választásoknak nem három magyar szervezet versenyének kell lennie, hanem összefogásra van szükség, egyfajta nemzeti válogatottra. Kitért arra, hogy összefüggő gazdasági-oktatási-egészségügyi rendszerben kell gondolkodni, és ezen a területen még nagyon sok a tennivaló.

Semjén: nagyon komoly munkát végzett a XI. Máért

Nagyon komoly munkát végeztek a Máért XI. ülésének résztvevői – összegzett Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes az ülés végén. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese újságírók előtt kiemelte: a zárónyilatkozathoz minden parlamenti párt és nemzetrész megtehette javaslatát, és szavai szerint maximális nyitottsággal viszonyultak ehhez, minden tartalmi javaslatot beépítve.

Kitérve arra, hogy a zárónyilatkozatot az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség nem írta alá, úgy fogalmazott: mindenkinek szíve joga, hogy aláírja-e a dokumentumot. A kormány sajnálja, hogy így döntöttek, és súlyának megfelelően kezeli a dolgot – mondta.

Szabó Vilmos (MSZP) azt mondta, hogy 2002 és 2004 között a Fidesz és a KDNP egyetlen nyilatkozatot sem írt alá, és ebből akkor mégsem vontak le semmilyen következtetést. Szerinte nem kell emiatt minősítéseket tenni.

Elutasító álláspontjukat indokolva kijelentette: az elmúlt egy évet nemzetpolitikai szempontból kritikusnak értékelték, erősödött a megosztottság, valamint a kormány beavatkozása a közösségek életébe.

Az ülést követően a résztvevőket Áder János köztársasági elnök is fogadta a Sándor-palotában. Az államfő kifejtette: a magyarok cselekvő összefogására van szükség. Kijelentette: a Máért rendkívül fontos eszköz a magyarság kezében, a testület „a világ magyarságának tervezőasztala, eszköz, amely képessé tehet minket arra, hogy összetartsunk egy történelmi okokból földrajzilag megosztott nemzetet. Olyan eszköz, amely képes megszerkeszteni és megépíteni az egyetértés útját”.

Semjén: ne legyen „magyarellenes összeállás”
Az idei Magyar Állandó Értekezlet fő feladata az volt, hogy számba vegye az eddig elért eredményeket – mondta a Kossuth Rádióban szerdán Semjén Zsolt kormányfőhelyettes, példaként említve, hogy 320 ezer fölött van a honosítást kérelmezők száma, 270 ezren pedig már le is tették az állampolgársági esküt. Semjén Zsolt a 180 percben hangsúlyozta, mivel történelmi okokból Magyarországot utódállamok veszik körül, kulcsfontosságú, hogy „ne legyen egy magyarellenes összeállás”. Ezért fontos, hogy ne romoljon a magyar–román viszony, ennek pedig feltétele, hogy minél hangsúlyosabban jelen kell lenniük a magyaroknak a bukaresti parlamentben, ne lehessen román belpolitikát csinálni a magyarok nélkül.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
Hirdetés