Hirdetés

Los Angeles: ajándékutalvány fegyverekért

Néhány száz lőfegyvert adtak le a hatóságok által a december 14-i newtowni mészárlás nyomán meghirdetett „Fegyvert ajándékutalványért” elnevezésű akcióban Los Angelesben szerdán a helybéliek.

Balogh Levente

2012. december 27., 13:002012. december 27., 13:00

A fegyveres bandáiról is nevezetes kaliforniai nagyváros lakói hosszas sorokban érkeztek autóikkal a fegyverbegyűjtő helyszínekre. A los angelesi rendőrség egyik illetékese, Rudy Lopez őrmester elmondta: délig 420 pisztolyt és puskát adtak le az érdeklődők, akik közül volt, aki másfél órát is hajlandó volt sorban állni.

A hatóságok közölték: a leadott lőfegyvereket megsemmisítik. A fegyverek korábbi tulajdonosai egy pisztolyért vagy egy puskáért százdolláros utalványt kaptak, amelyet egy szupermarketban lehetett beváltani, egy félautomata fegyverért viszont már kétszáz dolláros utalvány járt. „Ezek a pisztolyok egy sarokban hevertek. Ha anyagi ösztönzés is van, miért ne?” nyilatkozta egy ötven év körüli férfi, aki elhunyt édesapja négy fegyverét adta le. A rendőrség ugyanakkor a sajtóval ellentétben nem tesz fel kérdéseket, sőt afölött is szemet huny, ha valaki törvénytelenül birtokolt fegyvert ad le – a lényeg az, hogy leadja.

Vannak ugyanakkor, akik szerint az ilyen akciók hatékonysága megkérdőjelezhető, hiszen rendszerint nem azokat a fegyvereket adják le, amelyekkel potenciálisan bűncselekményt követhetnek el, hanem azokat, amelyek már túl régiek, vagy működésképtelenek. Ugyanakkor a szabad fegyverbirtoklás támogatói is ellenzik az akciót, néhányan ki is vonultak tüntetni. Egyikük „Megvásároljuk a pisztolyodat, hogy egy veszélyben levő nőnek adjuk. Egy fegyveres nőből nem lesz áldozat” feliratú transzparenst tartott a kezében. Az egyik tüntető, George Siegel úgy nyilatkozott az AFP hírügynökségnek: számos ország vált zsarnokság áldozatává amiatt, hogy az emberek nem rendelkeztek fegyverrel.

Az Egyesült Államokban a 26 áldozatot – köztük 20 gyermek életét – követelő newtowni iskolai mészárlás után lángolt fel ismét a vita a szabad fegyvertartás ellenzői és támogatói között. A fegyverviselés támogatói alkotmányos jogaikra hivatkoznak, az ország alaptörvényének második kiegészítése ugyanis rögzíti, hogy minden állampolgárnak jogában áll fegyvert viselni, hogy megvédje magát.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés