
Beiktatták. Karol Nawrocki új lengyel elnök az ország szuverenitásának megvédését ígérte, és bírálta a kormányt
Fotó: Facebook/Karol Nawrocki
Letette hivatali esküjét Karol Nawrocki új lengyel államfő szerdán a varsói parlamenti alsó- és felsőházának együttes ülésén; beiktatási beszédében az elnök a lengyelországi jogállamiság visszaállításának szükségességéről is beszélt.
2025. augusztus 06., 13:292025. augusztus 06., 13:29
A június 1-én ellenzéki jelöltként megválasztott Karol Nawrocki eskütételén jelen voltak a kormány tagjai, valamint Andrzej Duda leköszönő elnök.
A RadioWnet lengyel konzervatív csatorna beszámolója szerint jelen volt egy Donald Trump amerikai elnököt képviselő amerikai kormányzati küldöttség is.
A parlament és az elnöki palota környékén az állampolgárok tömegei gyűltek össze, lengyel zászlókat lobogtatva.
Beiktatási beszédében Karol Nawrocki kijelentette:

A kormánypárti politikusok arra számítanak, hogy Donald Tusk miniszterelnök a héten bizalmi szavazást kezdeményez kormánya ellen.
Megerősítette az elnökválasztási programjában foglaltakat, köztük a Varsó és Lódz között építendő óriásrepülőtér (CPK) építésének előmozdítását, aminek érdekében – mint bejelentette – már csütörtökön benyújtja az elnöki tervezetet a parlamentnek. Megígérte az illegális bevándorlás, illetve Lengyelország euróövezeti csatlakozásának és a nyugdíjkorhatár megemelésének a megakadályozását is.
Aláhúzta: azokat az állampolgárokat képviseli, akik Lengyelország uniós tagságát, de egyúttal a nemzeti szuverenitás megőrzését is akarják. Bejelentette: támogatja a transzatlanti kapcsolatok erősítését, gondoskodik Lengyelország pozíciójáról a NATO-ban,
Kijelentette:
Lengyelországnak „vissza kell térnie a jogállamiság útjára”, ma „nem lehet jogállamnak nevezni” a többi között az ügyész leváltása, a bíráskodás állapota miatt.
Bejelentette: nem fogja kinevezni és előléptetni az alkotmányt sértő bírákat.
Nawrocki beszédét az elnökjelöltségét támogató Jog és Igazságosság képviselői álló tapssal fogadták.

Karol Nawrocki, a fő ellenzéki erő, a PiS támogatásával pályázó jelölt nyerte meg a lengyel elnökválasztást a szavazatok 50,89 százalékával a lengyel országos választási bizottság honlapján hétfő hajnalban ismertetett végeredmények szerint.
Az egész napos beiktatási ünnepségek során Karol Nawrocki részt vesz a varsói székesegyházban bemutatott szentmisén. Ezt követően a varsói királyi várban Nawrockinak átadják a mindenkori lengyel elnöknek járó jelvényeket, egyebek között a legmagasabb és legrégebbi lengyel kitüntetést, a Fehér Sas érdemrendet, és ünnepi katonai díszszemlén átveszi a hadsereg főparancsnoki tisztjét.
Ő a hadsereg főparancsnoka, a nemzetközi kapcsolatokban Lengyelország legmagasabb rangú képviselőjének számít, hatáskörébe tartozik a nemzetközi szerződések jóváhagyása és felmondása is.
Megvétózhatja a parlament által elfogadott törvényeket, és az elnöki vétót a szejm újabb szavazáson csak háromötödös többséggel utasíthatja el.
A jelenlegi kormánykoalíció nem rendelkezik ilyen többséggel.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!