Lelkesedés helyett csömör

Az ezredforduló táján számos elemzőcsoport készített alternatív forgatókönyveket az EU bővítéséről. Ezek túlnyomó többsége a regatta elv alapján történő növekedést tartotta célszerűnek, vagyis azt, hogy a kelet-európai tagjelölteket 2-3 fős csoportokban, szakaszonként fogadja be Brüsszel, a megszabott csatlakozási kritériumok teljesítésének függvényében. A Deutsche Bank 2000. szeptemberi ajánlása értelmében például 2003-ban csak Magyarország és Szlovénia léphetett volna be az Unióba. Õket követhette volna egy évvel később Csehország és Észtország. 2005-ben került volna sorra Szlovákia és Lengyelország, majd újabb 12 hónap múlva vált volna EU-taggá Lettország és Litvánia.
A kizárólag ésszerű gazdasági megfontolásokon alapuló forgatókönyv azonban nem kapott esélyt – elsősorban Berlin magatartása miatt. Az akkori német kormány úgy érezte: nem „tolhat ki” Varsóval azáltal, hogy a bővítés első körére a lengyelek nélkül kerül sor. Ez viszont azt jelentette, hogy a regatta elv helyett a „nagy robbanás” (big bang) forgatókönyv valósult meg: 2004. május 1-jén egyszerre 8 kelet-európai, valamint két földközi-tengeri állam csatlakozott az Unióhoz – annak minden következményével együtt.

Félelmek és másodosztályú tagok
A korábban soha nem tapasztalt méretnövekedéssel egyszerre 15-ről 25 tagúra bővült az európai integráció szervezete, ez pedig félelmet ébresztett a régi tagországokban. Ennek jele volt az új „jövevényekkel” lenyeletett jó néhány béka. Például az, hogy az ő agrártermelőik hosszú éveken át csupán a negyedét kaphatják a francia, spanyol, olasz, német parasztoknak juttatott brüsszeli szubvencióknak. A másik pofon a munkaerő-áramlás szabadságának egyirányú korlátozása: Nagy-Britannia és Írország kivételével az összes régi EU-tag korlátokat szabott az új tagállamokból érkező munkavállalók legális elhelyezkedésének. Az EU-tagok hirtelen felduzzasztott száma okozta azt a kairói bazárra emlékeztető alkudozást is, amely a 2005. decemberi kormányfői csúcstalálkozón zajlott az Unió új költségvetése körül. Mivel a 10 új tagállam mindegyike nettó fölvevő (azaz kevesebb pénzt fizetnek be a brüsszeli kasszába, mint amennyit onnan visszakapnak), evidens volt, hogy az ő igényeik kielégítése érdekében a régieknek a korábbinál mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk. A helyzetet végül Angela Merkel német kancellár mentette meg: javaslata nyomán 5,3 milliárd euróval nőtt a büdzsé keretösszege, s rábírta Londont a Nagy-Britanniának járó visszajuttatás nagyobb mértékű csökkentésére, Párizst pedig az agrártámogatások felülvizsgálatára.

Globalizáció és alkotmány
A nagy léptékű bővítés által kiváltott ijedelem okozta – legalábbis részben – az európai alkotmány elvérzését is két nyugat-európai népszavazáson. A globalizációt korábban inkább csak távoli mennydörgésként érzékelő franciák 2004 májusa után egy csapásra szembesültek a lengyel vízvezeték-szerelők és egyéb iparosok áradatával (dacára a hivatalos korlátozásnak). A pár tízezer lengyel feketemunkás persze nem rendítette meg alapjaiban a francia munkaerőpiacot – arra viszont képes volt, hogy fokozza a keleti régiót is magában foglaló egyesült Európával szembeni szkepszist. Ez jutott kifejezésre a 2005. május 30-i népszavazáson, amelyen a franciák többsége nemet mondott az európai alkotmányra. Az alkotmány hollandiai elutasítása két héttel később már csak hab volt a fanyar ízű tortán. A két pofon nyomán Brüsszel „gondolkodási időt” rendelt el az alkotmányos szerződés megfontolása és esetleges módosítások kidolgozása céljából.

Ellenérzések Romániával
és Bulgáriával szemben
Még mélyebb szakadék tátong a politikai pártok és a közvélemény között az újabb EU-tagok felvételét illetően. Az Eurobarometer április végén készült fölmérése szerint a németeknek csaknem 60 százaléka ellenzi az Unió újabb bővítését – beleértve Bulgária és Románia már eldöntött csatlakozását is. Ez drámai kontraszt az öt évvel ezelőtti képhez képest, amikor Németország lakossága körében 70–90 százalékos támogatottságot élvezett Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia felvétele az Unióba. Az ellenző politikusok fő érve, hogy megint olyan szegény országok lépnének be az EU-ba, amelyekben jelentős az agráriumból élő népesség aránya (Románia 38%, Bulgária 25%). Így értelemszerűen jelentős szeleteket igényelnének a brüsszeli szubvenciós tortából. Az éleződő Európán belüli versenytől való rettegés pedig tovább szítja az Unió bővítését ellenző hangulatot. Az Európai Bizottság által végzett közvélemény-kutatás adatai szerint a franciák 72 százaléka tart attól, hogy az EU bővítése nyomán súlyosbodni fognak a munkaerőpiac problémái; Németországban ez az arány 80, míg a 25 EU-tag szintjén 63 százalék.

Bolgár, román hiányosságok
Az ellenérzés nem indokolatlan. Korábban egyetlen tagjelölt (még a kelet-európai államok) esetében sem mutatkoztak oly jelentős különbségek a brüsszeli elvárások és a felvételre várók „bizonyítványa” között, mint Bulgária és Románia esetében. Bő fél évvel a remélt csatlakozás előtt Romániának négy, Bulgáriának pedig hat témakörben van még tekintélyes lemaradása az uniós kívánalmak mögött. A két balkáni ország közös rákfenéje a korrupció, amely nemcsak az üzleti, de a politikai élet nagy részét is befonja. Az ismétlődő brüsszeli intelmek hatására mindkét országban voltak látványos lépések, „nagy halak” buktak le, mintegy demonstrálandó, hogy a korrupció elleni harc igenis hoz eredményeket. Romániában Adrian Nãstase egykori miniszterelnök és ªerban Mihãilescu szenátor, korábbi kormányfőtitkár ellen emelt vádat az ügyészség. Bulgáriában 40 rendőrtisztet bocsátottak el idén korrupció miatt. A lépést május 9-én bejelentő Rumen Petkov belügyminiszter egyúttal drákói szigort sejtető intézkedéseket közölt a nyilvánossággal a rend őreinek megfegyelmezése érdekében. Eszerint a tárca GPS-készüléket szereltet be minden rendőrautóba, hogy percre készen nyomon követhesse a járőrök mozgását. A határőrség soraiban pedig bevezették a rotációt – megelőzendő, hogy a túlságosan összeszokott szolgálati egységek „korrupt klikké” álljanak össze – fogalmazott Petkov, nyilván az ember- és árucsempészekkel való összefonódásra utalva.

Vérszomjas alvilág,
megkésett reformok
Bulgáriának mégsem a korrupció a legfőbb problémája, hanem a szervezett bűnözés és az ellene fellépő igazságügyi szervek alacsony hatékonyságú munkája. Az országban az utóbbi öt évben 123 bérgyilkosság, illetve gyilkossági kísérlet történt, ám mind a mai napig egyetlen gyanúsítottat sem állítottak még bíróság elé. Hajmeresztő tényeket tárt fel szófiai látogatása során a német bűnüldöző hivatalnokok szövetségének elnöke. Klaus Janssen megállapítása szerint a bolgár rendőrség nyomozati jelentései és kihallgatási jegyzőkönyvei szabadon hozzáférhetők az interneten. Alvilági bandavezérek szabadon járnak-kelnek az országban, a hatóságok nem veszik komolyan az embercsempészet elleni harcot.
Jóllehet Szófia már 2000 márciusa óta tárgyal az EU-csatlakozásról Brüsszel küldötteivel, a kezdettől fogva bírált igazságügy reformjára szinte csak az utolsó percben szánta rá magát a kelet-balkáni ország. Idén március 30-án módosította a parlament az alkotmányt; ennek értelmében korlátozzák a nemzetgyűlési képviselők mentelmi jogát, hogy bűncselekmény elkövetése esetén lehetővé váljon büntetőjogi felelősségre vonásuk. A büntető perrendtartás új változata csak április 29-én, egy fontos belügyi reformtörvény pedig két nappal később lépett hatályba.

Román korrupció
és diplomáciai siker
Románia esetében is a korrupció és az igazságszolgáltatás képezi a brüsszeli fő kifogások tárgyát, mégpedig szoros összefüggésben. Mint a korrupció ellen küzdő hatóság (DNA) friss jelentése rámutat, a szervezet fő nehézségeit a korrupció visszaszorításában éppen az igazságügyi rendszer elmaradt vagy csak lassan megvalósuló reformjai okozzák. Különösen erőteljesen virul a korrupció a vámőrségnél, az egészségügyben és az oktatási szférában. A DNA hálóján fennakadt „nagy halak” (például Nãstase) ügyét a hatóságok nem képesek a kívánt ütemben lezárni, és bírósági szakaszba terelni.
Bukarest számára feltétlenül sikert jelent, hogy míg 3-4 évvel ezelőtt megfigyelők és brüsszeli szakértők inkább Bulgáriának adtak több esélyt a csatlakozási kritériumok határidőre történő teljesítésére, addig ma Románia kis mértékben megelőzi e téren déli szomszédját. A helyzeti előny egyik összetevője, hogy Romániában nem működik a bulgáriaihoz hasonló erejű alvilág; a másik pedig a bukaresti diplomácia ügyessége, amely a kisebbségi problémától ódzkodó brüsszeli illetékesekkel karöltve sikerrel söpörte a szőnyeg alá a romániai magyar kisebbség megoldatlan problémáit.
Az Olli Rehn bővítési EU-biztos bukaresti látogatásai nyomán elhangzó nyilatkozatokban legtöbbször elő sem fordult az erdélyi magyarság. Ez azt látszik sugallni, hogy – dacára a magyar EP-képviselők ismételt akcióinak – az Unió nem veszi komolyan, illetve megoldottnak tekinti a kisebbség követeléseit (méltányos kisebbségi törvény, önálló magyar nyelvű egyetem Erdélyben, kulturális autonómia, államosított egyházi javak visszaadása).
Bukarest tavaly ősszel – a közös magyar–román kormányülést kísérő euforikus hangulatot kihasználva – sikerrel „etette be” a magyar politikai pártokat, megígérve a kisebbségi törvény gyors elfogadását. Ebben és a román kormány további nagylelkű lépéseiben bízva az Országgyűlés szeptember 26-án elsöprő többséggel ratifikálta a Románia uniós csatlakozását kimondó szerződést. Ám a kisebbségi törvény elfogadása azóta is várat magára – mi több, az akadémia alkotmányellenesnek tartja, és emiatt az Alkotmánybírósághoz fordult. Ráadásul tart a huzavona az erdélyi önálló magyar egyetem körül is.
A mindkét balkáni országban meglévő hiányosságok dacára Bulgária és Románia uniós csatlakozása 2007. január elsején szinte bizonyosra vehető. Emellett szól, hogy Brüsszel a problémákra hivatkozva élhet a védzáradékok lehetőségével, ami átmenetileg kirekesztené Bukarestet és Szófiát az EU-n belüli jogi és igazságügyi együttműködésből. A másik ok, amely valószínűsíti a 2007-es csatlakozást, hogy az Unió bővítésének eszméje jövőre sem lesz népszerűbb a tagországokban. A felvétel 2008-ra halasztása újabb vitákat eredményezne egy olyan évben, amikor a „léket kapott” európai alkotmányt kellene elfogadható állapotba hozni, átfogó társadalmi eszmecsere keretében. Dorogman László (Magyar Távirati Iroda)