
Gerhard Karner osztrák belügyminiszter szerint nem működik a külső határok rendszere
Fotó: Osztrák belügyminisztérium
Hollandiához és Svédországhoz hasonlóan újabban már Ausztria is fittyet hány az Európai Bizottság támogató álláspontjának, és ellenzi, hogy Romániát – Bulgáriával és Horvátországgal együtt – felvegyék a schengeni övezetbe.
2022. november 18., 20:582022. november 18., 20:58
Gerhard Karner osztrák belügyminiszter pénteken úgy nyilatkozott, Bécs nem támogatja a három országnak a belső határőrizet megszüntetését feltételező schengeni egyezményhez történő csatlakozását. A tárcavezető a Kurier című lapnak úgy fogalmazott, „a külső határok rendszere nem működik”, ennek következtében alkalmatlannak tartja a schengeni övezet megnyitását új országok előtt. Karner szerint ilyen körülmények közepette nem jött el az ideje, hogy szavazzanak az egyezmény kiterjesztéséről.
Gerhard Karner felhívta a figyelmet, hogy Ausztria fogadja az Európába a balkáni útvonalon keresztül érkező migráció egy részét. Hozzátette, az osztrák hatóságok ebben az évben 90 ezer migránst tartóztattak fel Ausztria területén, közülük 75 ezer illegális bevándorlót egyetlen más uniós tagállamban sem regisztráltak.
A bukaresti kormány illetékesei, valamint romániai európai parlamenti képviselők az elmúlt hetek során erőteljes lobbitevékenységbe fogtak Brüsszelben, valamint az ország schengeni felvételét ellenző tagállamok kormányainál a csatlakozás támogatása érdekében. Jelentős részsikernek számít, hogy az Európai Bizottság a héten közölte: számba vette a schengeni szabályok alkalmazása terén elért eredményeket, és megállapította, hogy Bulgária, Románia és Horvátország készen áll arra, hogy teljes jogú tagjává váljon a határok nélküli szabad uniós mozgást biztosító övezetnek.
Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos szerdán brüsszeli sajtótájékoztatóján közölte, mivel Bulgária, Románia és Horvátország évek óta jelentősen hozzájárul a térség megfelelő működéséhez, az Európai Unió Tanácsának minden további késedelem nélkül meg kell hoznia a szükséges határozatokat a három érintett uniós tagállam schengeni csatlakozásához. Az EB Románia esetében úgy véli, az ország magas színvonalú és erős határigazgatással rendelkezik, az illegális migráció és az emberkereskedelem elleni küzdelem területén jól teljesít.
Az Európai Unió Tanácsának cseh elnöksége irányításával a bel- és igazságügyi tanács december 8-án fog szavazni Bulgária, Románia és Horvátország teljes körű részvételéről a belső határellenőrzések nélküli schengeni térségben. A schengeni övezetnek 22 uniós ország, valamint 4 nem uniós ország, Norvégia, Izland, Svájc és Liechtenstein tagja.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
szóljon hozzá!