Hirdetés

Lázár János: a határok átjárhatóvá tételével erősödhetnek a gazdasági kapcsolatok Magyarország és Románia között

•  Fotó: Facebook/Lázár János

Fotó: Facebook/Lázár János

A magyar kormánynak komoly érdekei fűződnek ahhoz, hogy Románia és Magyarország között a gazdasági kapcsolatok jelentős mértékben erősödjenek – mondta Lázár János magyar építési és közlekedési miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón, azt követően, hogy hivatalában tárgyalt Cseke Attila romániai fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszterrel.

MTI

2023. április 06., 15:292023. április 06., 15:29

2023. április 06., 15:412023. április 06., 15:41

Lázár szerint ehhez hozzá tudnak járulni például azzal, hogy a közlekedési infrastruktúrát fejlesztik a két ország között, és átjárhatóvá teszik a határokat.

Lázár János közölte, az egyeztetésen áttekintették azokat a fejlesztési projekteket és elképzeléseket, amelyek közösek, vagy amelyek az együttműködés lehetőségét kínálják.

Hirdetés

Délután gazdasági szakemberekkel is találkoznak, hiszen a két országban a gazdasági együttműködés az export, illetve az import, a kölcsönös tőkebefektetés, kereskedelem kiemelten fontos szerepet tölt be – tette hozzá a miniszter.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az RMDSZ három minisztert ad a jelenlegi román kormányban, Cseke Attila az egyik, akinek a kezében van az összes fejlesztés és fejlesztési forrás” – fogalmazott Lázár János.

Kiemelte: mindenekelőtt szerette volna biztosítani tárgyalópartnerét arról, hogy Magyarország elkötelezett az iránt, hogy Románia a schengeni övezet tagja legyen.

Magyarországnak alapvető érdeke, hogy Románia minél hamarabb teljes jogú tagja legyen a schengeni övezetnek – szögezte le Lázár János.

Cseke Attila megköszönte a magyar kormány támogatását Románia schengeni csatlakozása kapcsán, majd megerősítette a Románia és Magyarország közötti gazdasági együttműködés fontosságát, amely tavaly 15 milliárd euróban testesült meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 05., péntek

Állítólagos drogszállító hajóra csapott le az amerikai hadsereg, többen meghaltak

Az amerikai hadsereg csütörtökön támadást hajtott végre egy állítólagos kábítószer-szállító hajó ellen a Csendes-óceán keleti részén, amelynek során négy ember meghalt a fedélzeten – közölte az amerikai déli parancsnokság.

Állítólagos drogszállító hajóra csapott le az amerikai hadsereg, többen meghaltak
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Orbán Viktor: gőzerővel dolgozunk a magyar nemzeti egység megteremtésén

Mind közjogi, mind kulturális, filozófiai értelemben túlléptek a magyarok a fájdalmas december 5-i népszavazáson és gőzerővel dolgoznak a magyar nemzeti egység megteremtésén – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbán Viktor: gőzerővel dolgozunk a magyar nemzeti egység megteremtésén
2025. december 05., péntek

Ukrajna: valódi békét akarunk, nem megalkuvást Oroszországgal

Ukrajna „valódi békét, nem pedig megalkuvást” akar Oroszországgal – jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter csütörtökön az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ülésén.

Ukrajna: valódi békét akarunk, nem megalkuvást Oroszországgal
2025. december 04., csütörtök

A belga miniszterelnök fél lefoglalni az orosz vagyont. Azt mondja, ilyen még soha nem történt

Ki hiszi el, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában? Ez egy mese, egy teljes illúzió – jelentette ki Bart De Wever belga miniszterelnök a La Libre Belgique című belga napilapban.

A belga miniszterelnök fél lefoglalni az orosz vagyont. Azt mondja, ilyen még soha nem történt
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

Ausztria támogatja Románia OECD-csatlakozását

Ausztria támogatja Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) – jelentette ki csütörtökön Christian Stocker osztrák kancellár, hozzátéve, hogy Románia olyan partner országa számára, amelyre számítani lehet.

Ausztria támogatja Románia OECD-csatlakozását
Ausztria támogatja Románia OECD-csatlakozását
2025. december 04., csütörtök

Ausztria támogatja Románia OECD-csatlakozását

2025. december 04., csütörtök

Putyin: Ukrajna vagy visszavonul a Donbaszból, vagy elfoglaljuk tőle

Oroszország katonai vagy egyéb eszközökkel fogja felszabadítani Donbaszt és Novorossziját – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az India Today televíziós csatornának adott interjúban, hivatalos indiai látogatása előtt.

Putyin: Ukrajna vagy visszavonul a Donbaszból, vagy elfoglaljuk tőle
2025. december 04., csütörtök

Román külügyminiszter: a NATO-nak meg kell erősítenie jelenlétét az Oroszországhoz közeli tagállamokban

A NATO-nak meg kell erősítenie jelenlétét keleti szárnyán, annak ellenére, hogy Oroszország az Egyesült Államokkal folytatott béketárgyalások során ismét nyomást gyakorol a katonai szövetség korlátozása érdekében – jelentette ki Oana Țoiu.

Román külügyminiszter: a NATO-nak meg kell erősítenie jelenlétét az Oroszországhoz közeli tagállamokban
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

Ukrajna tagadja, hogy tőle „szabadult el” a román felségvizeken talált ukrán harci drón

Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) szerdán este azt állította, hogy a Fekete-tenger térségében operatív feladatokban részt vevő összes Sea Baby tengeri drónját azonosították, egyik sem veszett el, és egyik sem lépett be román felségvizekre.

Ukrajna tagadja, hogy tőle „szabadult el” a román felségvizeken talált ukrán harci drón
2025. december 04., csütörtök

Gáza: halálos izraeli csapás, miután a Hamász izraeli katonákra támadt

Öt palesztin, köztük két gyermek halt meg, és több ember megsebesült, amikor izraeli repülőgépek támadták meg a Hán-Júnisz nyugati részén lévő menekülttábor sátrait – állították a Kuvaiti Tábori Kórház orvosai.

Gáza: halálos izraeli csapás, miután a Hamász izraeli katonákra támadt
2025. december 04., csütörtök

Ukrajnai béke: ismét egyeztet Washington és Kijev a nem túl sikeres moszkvai tárgyalások után

Steve Witkoff amerikai különmegbízott csütörtökön Miamiban találkozik az ukrán nemzetbiztonsági tanács vezetőjével, Rusztem Umerovval – erősítette meg a Fehér Ház a BBC szerint.

Ukrajnai béke: ismét egyeztet Washington és Kijev a nem túl sikeres moszkvai tárgyalások után
Hirdetés
Hirdetés