
Fotó: Gecse Noémi
A hónapok óta alig változó közvélemény-kutatási adatok alapján a Fidesz-KDNP nyerheti a parlamenti választást 2018-ban, de van esély arra, hogy valamelyik ellenzéki tábor megerősödésével fordulat történjen – erről több közvélemény-kutató cég képviselője beszélt csütörtökön Budapesten.
2017. április 06., 22:502017. április 06., 22:50
A Közvéleménykutatók.hu és a Nézőpont Intézet Egy évvel a választás előtt – mit látnak a közvélemény-kutatók? című rendezvényén azt elemezték, milyen stratégiát kellene követniük a kormánypártoknak az újabb győzelemhez, illetve a baloldali és a jobbikos ellenzéknek a fordításhoz.
Ismertették a Közvélemény-kutatók.hu portál legfrissebb kutatási összegzését, amely az Iránytű Intézet, a Nézőpont Intézet, a Publicus Intézet, a Republikon Intézet és a ZRI-Závecz Research márciusi kutatásain alapul.
A Magyar Idők számára készített összegzés szerint ha most tartanának választást, a legvalószínűbb listás választási eredményeket nézve a Fidesz-KDNP a voksok 49 százalékát kapná (2014-ben 44 százalék volt az eredménye). Az akkori baloldali összefogás pártjai együtt 25 százalékot – az MSZP 16, a DK 6, az Együtt, a Párbeszéd és a Liberálisok 1-1 százalékot – érnének el (2014-ben 26 százalékuk volt). A Jobbik a listás szavazatok 17 százalékát szerezné meg, a 2014-es 21 százalékkal szemben. Az LMP egyre több mérésben a parlamenti bejutási küszöb alatt van.
A márciusi mérések átlagolt eredménye alapján a Fidesz-KDNP februárhoz hasonlóan továbbra is 29 százalékon áll a teljes felnőtt népesség körében, így az első negyedév egészében sikerült megőrizniük a kormánypártoknak nagyjából 2,5 millió szimpatizánsukat. A Nézőpont, az Iránytű és a Republikon márciusi adatai alapján a Fidesz 30-32 százalékon áll ezen a bázison. A ZRI-Závecz Research 26, a Publicus Intézet 25 százalékot mért a kormánypártoknak.
Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet vezető kutatója felmérésüket ismertetve azt mondta, hogy mintegy 1,5 millióan kötődnek erősen a Fideszhez, 1 millió lehet a szimpatizánsok száma és további 1,5 milliós a párt által „még elérhetők” tábora. Závecz Tibor, a ZRI-Závecz Research ügyvezetője a Jobbik helyzetéről azt mondta, hogy az ellenzéki párt „nem omlott be” ugyan, de hónapok óta erózió, lassú lefelé „araszolás” érzékelhető. Úgy látja, a Jobbik-tábort korábban jellemző eltökéltség lanyhulása is érzékelhető. A pártot érintő változások között említette még, hogy a támogatók korcsoportbeli és iskolázottsági különbségei kiegyenlítettebbekké váltak. A Jobbiknak 650 ezerre tette a megtartható bázisát, 200 ezerre a mozgósíthatók számát, 50 ezerre a más pártoktól átcsábíthatókét és 350 ezerre az elérhető pártonkívüliek számát. Becsléseik szerint ez 13, 16, 18, illetve 25 százalékos eredményt jelentene a választáson.
Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója a másodlagos pártpreferenciákat ismertetve elmondta, a Fidesztől a Jobbikhoz minden 10. szavazó lenne csak hajlandó átmenni, és nagyjából ugyanennyi lehet az ellenzéki párttól a kormánypárthoz átmenők száma is. Méréseik alapján „nincs arról szó, hogy komoly baloldali tartalékok lennének a Jobbikban\"; mindössze 3 százalék szavazna át. Az MSZP és a DK között „rendkívül magas a potenciális a szavazói átjárás”, 31, illetve 35 százalék.
Pulai András, a Publicus Intézet stratégiai igazgatója arról beszélt, hogy az MSZP magára találhat Botka László megjelenésével, a mérések szerint 2 ponttal növekedett a párt népszerűsége. Szerinte rejtőzködő szavazók jelenleg inkább a baloldalon vannak, miután a baloldal egyfajta kommunikációs karanténba került, ahol nehezebb a választónak vállalnia pártszimpátiáját. Elmondta, a választók egyik fele a kormány maradását szeretné, a másik fele pedig azt, hogy más vegye át a kormányzást. A pártvezetők közül Orbán Viktornak (Fidesz) 44, Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelöltnek 42, Vona Gábornak (Jobbik) 33, Gyurcsány Ferencnek (DK) 21 százalékos a népszerűsége.
Pillók Péter, a Századvég Alapítvány vezető kutatója szerint stabilitás figyelhető meg a szavazótáboroknál. Legutóbbi mérésük szerint a Fidesz 33, az MSZP 11, a Jobbik 10, a DK 5, az LMP 4 százalékon áll a teljes népesség körében. A kerekasztal-beszélgetésen Nagy Dániel azt mondta, a Fidesznek a választási győzelméhez elsősorban arra kell koncentrálnia, hogy megőrizze, aktivizálja a táborát.
Závecz Tibor szerint nagy kérdés az, hogy ezzel szemben felépül-e egy olyan „potens alternatíva\" a baloldalon vagy a Jobbik formájában, amely a Fideszhez hasonlóan ugyancsak 2–2,5 millió szavazót tud egy táborba gyűjteni. A Jobbiknál most nem látja, hogy 2 millió fölé tudná emelni a támogatottságát. A baloldalnál ennek az elvi lehetősége megvan ugyan, de ha továbbra is a szervezeti-szerkezeti együttműködéssel lesznek elfoglalva, és azt a képet sugározzák magukról, hogy nem tartanak össze, akkor ennek az esélye csökken.
Pillók Péter szerint a Fidesz most azon a szinten áll, mint amikor 2014-ben megnyerte a választást. Ha a kormányzó párt beindítja a „rezsicsökkentés-2” programját, akkor elképzelhető, hogy még tovább növelheti a szavazói táborát – tette hozzá. Nagy Dániel szerint ha Botka László továbbviszi az alsóbb társadalmi rétegekhez szóló, „fizessenek a gazdagok\" üzenetét, akkor ez népszerűség-növekedést hozhat neki, másrészt azonban a „belpesti értelmiségtől” eltávolodhat, ami további aggályokat vethet fel az összefogásban. Pulai András kifejtette: a Jobbik esetleges erősödése, például a mostani plakátkampány hatására, még a baloldalt is segítheti, mert nem az MSZP-től visz el szavazókat.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.