
Fotó: Michigan Egyetem
A Michigani Egyetem szerdán bejelentette, hogy 490 millió dollár kárpótlást fizet egy peren kívüli egyezség alapján az egyetem néhai sportorvosához kapcsolódó szexuális zaklatási botrány több száz áldozatának – számolt be a The Washington Post.
2022. január 19., 23:132022. január 19., 23:13
A baloldali-liberális politikai napilap online cikke szerint a megállapodás mintegy 1050 felperes követeléseit rendezi, akik között korábbi amerikaifoci-játékosok is vannak, és akik szerint Robert E. Anderson, az egyetem korábbi sportorvosa molesztálta őket a fizikai vizsgálatok közben. Anderson, aki 1966 és 2003 között volt a Detroittól 70 kilométerre keletre fekvő felsőoktatási intézmény munkatársa, 2008-ban hunyt el. A sportorvosi tevékenységével kapcsolatos botrány 2020-ban robbant ki, amikor az egyetem korábbi élsportoló diákjai megkeresték a nyomozókat és más illetékeseket, hogy
„Ezt a történelmi megállapodást az tette lehetővé, hogy a szexuális zaklatás túlélő sértettjei nem voltak hajlandók csöndben maradni, és felelősségre kívánták vonni zaklatójukat, Robert Andersont és a Michigani Egyetemet – fejtette ki közleményében Parker Stinar, a mintegy 200 sértettet képviselő ügyvéd. – Ezek az áldozatok igazságtételt érdemelnek, és ez a megállapodás segíteni fog nekik a gyógyulási folyamat során.”
Jordan Acker, a michigani felsőoktatási intézmény egyetemi tanácsának elnöke nyilatkozatában hangsúlyozta: „Reméljük, hogy ez a megállapodás az első lépés lesz az áldozatok gyógyulási folyamatában. Azonban a munka, amely két évvel ezelőtt kezdődött, amikor az első bátor áldozatok előléptek, folytatódni fog”. Az egyetem szerint a kárpótlási megállapodást még jóvá kell hagynia az egyetemi tanácsnak, a felperesek 98 százalékának, valamint az ügyet vizsgáló szövetségi bíróságnak.
Az elmúlt évtizedben több hasonlóan megdöbbentő méretű zaklatási ügy pattant ki az Egyesült Államokban, így a Pennsylvaniai Állami Egyetemen (PSU), a Michigani Állami Egyetemen (MSU), a Dél-Kaliforniai Egyetemen (USC) és az Ohiói Állami Egyetemen (OSU). A fenti intézmények esetén a pénzügyi következmények óriásiak voltak.
Mindeközben szombaton az egyetemi tanács menesztette Mark S. Schlisselt, az egyetem elnökét, miután korábban nyomozást indítottak ellene azzal a gyanúval, hogy Schlisselnek intim viszonya volt egyik női beosztottjával. Schlissel 2014 óta volt az egyetem elnöke. Utódjának, Mary Sue Colemannak, aki 2002 és 2014 között már volt az egyetem vezetője, első feladata lesz, hogy megvizsgálja a Robert Anderson-ügy következményeit az egyetemi hallgatók kampuszbeli életére és az öregdiákok közösségére.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!