2013. március 08., 12:112013. március 08., 12:11
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, aki a dél-szlovákiai Dunaszerdahelyen csütörtökön találkozott Berényi Józseffel, az MKP elnökével, leszögezte: az erdélyi magyarok számára nagyon fontos az MKP szolidaritása. Ez a gesztus ismételten azt bizonyítja, hogy a nemzeti érdek átível a határokon, és közös érdekünk, hogy egymást segítsük és cselekedjünk az összmagyarság ügyeiért.
A két pártvezető a találkozón elsősorban az kisebbségeket érintő európai polgári kezdeményezésről tárgyalt.
Mint ismeretes, Kelemen Hunor január 14-én Dél-Tirolban együttműködési megállapodást írt alá a kisebbségi európai polgári kezdeményezés elindításáról Richard Theinerrel, a Dél-tiroli Néppárt (SVP) elnökével és Hans Heinrich Hansennel, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnökével. Megállapodtak abban, hogy keretszabályozási csomagot készítenek elő az európai nemzetiségek védelméért, amelyet csatolnak a kisebbségi állampolgári kezdeményezés szövegéhez.
Berényi megerősítette, hogy az MKP partnerként csatlakozik a kezdeményezéshez. A felek egybehangzóan úgy vélték, hogy ez a kezdeményezés az elmúlt ötven esztendő legfontosabb kisebbségi törekvése Európában.
„A keretszabályozási csomag olyan lehetőséget jelent, amely ráirányítja az európai uniós intézmények és a többségi társadalmak figyelmét a kisebbségi kérdésre. Olyan javaslatcsomagot alkotunk, amely kitér az európai uniós jog minél több területére, és amelyben valamennyi kisebbségi szervezet megtalálja a számára fontos előírásokat. A csomag a következő egy-két évtizedre meghatározóan tartalmazza majd az európai kisebbségvédelem alaptételeit” - mondta Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke ezt megelőzően Dunaszerdahelyen Bugár Bélával együtt Bajnai Gordonnal, az Együtt 2014 mozgalom vezetőjével, volt magyar miniszterelnökkel tárgyalt.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.