
Képünk illusztráció
Fotó: UNRWA/Facebook
Az izraeli hadsereg körülzárta Gáza várost – jelentette be Daniel Hagari katonai szóvivő csütörtök este.
2023. november 02., 21:592023. november 02., 21:59
A Gázai övezetben a szárazföldi hadművelet hatodik napján, csütörtökön az iszlamista Hamász terrorszervezet előőrseit, főhadiszállásait, rakétakilövő állásait és infrastruktúráját támadták az izraeli katonák.
A katonai szóvivő közölte, hogy az elmúlt órákban több mint százharminc palesztin fegyveres vesztette életét az övezetben. Az izraeli erők katonai létesítményeket és rengeteg ott talált fegyvert semmisítettek meg. Vadászgépek és helikopterek a Hamász magas rangú harcosainak egyik parancsnokságát támadták, és egy hadihajóról aláaknázott épületeket és megfigyelőállomásokat lőttek.
Joáv Galant védelmi miniszter helyzetértékelést tartott a különleges feladatokkal foglalkozó mérnöki egységnél, ahol a Hamász földalatti alagútrendszere felszámolásának lehetőségeiről beszélt.
„Egyedülálló megoldásaink vannak, hogy elérjük az összes alagutat és a föld alatt megsemmisítsük őket: felkészültünk ennek megvalósítására. Minden helyre eljutunk. Nem vagyok biztos abban, hogy sok olyan hadsereg van a világban, mely rendelkezik ilyen képességgel. Gyakorlatozzanak, szervezkedjenek, készítsék elő a megfelelő felszerelést, hamarosan odaérünk!” – fogalmazott a védelmi miniszter.
Csütörtökön 102 humanitárius segélyt szállító teherautó lépett be a Gázai övezetbe a rafahi átkelőnél. A Palesztin Vörös Félhold értesülése szerint ezek közül 46 élelmiszert szállított, 11 vizet, 11 orvosi berendezéseket, és voltak köztük gyógyszerekkel, lepedőkkel, ruhákkal és különféle termékekkel megrakott járművek is. A háború kezdete óta 374 segélyszállító teherautó jutott el az övezetbe, de üzemanyagot eddig Izrael nem engedett bevinni.
Egy libanoni rakéta becsapódott a jórészt evakuált Kirját Smóne városban, tüzet okozott, két embert megsebesített.
A szárazföldi egységek tüzérségi és harckocsitűzzel is célba vették a Hezbollah katonai célpontjait, infrastrukturális létesítményeit és katonai parancsnokságát, a terrorizmus irányítására szolgáló infrastruktúráját, rakétakilövő állásait, fegyverraktárait és egységeit.
„A katasztrófa mélységéből a győzelem felé haladunk” – jelentette ki Beni Ganz miniszter a médiának adott nyilatkozatában, hozzátéve, hogy „nagyon jelentős eredményeket" értek el az izraeliek. Mint mondta, „ez egy összetettebb hadjárat az általunk ismereteknél, mert nemcsak a határt kell megvédeni, hanem a határon túli eseményeket is alakítani kell. A túszok hazatérésére tett erőfeszítések mellett alapvetően meg akarjuk változtatni a valóságot az ország déli részén és az egész országban” – tette hozzá Ganz.
Ebben a pillanatban is bevetünk minden rendelkezésünkre álló eszközt, hogy hazahozzuk őket, és mentelmi jogot kap családjával mindenki, aki segít az elraboltak visszajuttatásában. Aki viszont fogságban tart gyermekeket és nőket, annak ítélete halál – mondta Ganz az október 7-én a Hamász terrortámadásában a Gázai övezetbe hurcolt mintegy kétszázötven izraeli túszról.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
szóljon hozzá!