
Fotó: Képernyőmentés
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) arra kérte a magyarországi pártokat és politikusokat, hogy ne kezeljék kampánytémaként a kárpátaljai magyarságot, legyenek tekintettel az ott élők nehéz helyzetére – közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2022. február 27., 11:182022. február 27., 11:18
„Nagyra értékeljük a menekültek megsegítése céljából hozott intézkedéseket, illetve a kárpátaljai lakosok és az ide érkezők megsegítését célzó felajánlásokat is” – fogalmaztak. A szervezet kiemelte,
„Ezért felhívjuk valamennyi honfitársunkat, hogy megnyilvánulásaik során ezt figyelembe véve, felelősségteljesen nyilatkozzanak meg” – fogalmazott a KMKSZ.

Két kárpátaljai katona is életét vesztette az Ukrajna védelmében folytatott harcokban – számoltak be kárpátaljai hírportálok.

Minden alapot nélkülöző hazugságok, dezinformációk jelentek meg pénteken a kárpátaljai magyarokról – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a közösségi oldalán.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.
szóljon hozzá!