
Ion Ceban 2019 óta áll polgármesterként a moldovai főváros élén, 2021-ben pedig a volt kommunista, illetve szocialista új, immár Moldova európai integrációját hirdető pártot alapított
Fotó: Ion Ceban / Facebook
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
2025. július 09., 18:582025. július 09., 18:58
A külügy közleményében nem szolgál további részletekkel a kitiltás okáról, de azt megjegyzi, hogy
A G4Media bukaresti hírportál szerint Ceban 2011-ben a Moldovai Kommunista Párt jelöltjeként nyert parlamenti képviselői mandátumot, majd a Moldovát 2020-ig vezető Igor Dodon oroszbarát államfő szóvivője volt. Ceban 2019 óta áll a moldovai főváros élén, 2021-ben pedig a volt kommunista, illetve szocialista új, immár Moldova európai integrációját hirdető pártot alapított, amely az Európa-barát Maia Sandu államfő Cselekvés és Szolidaritás (PAS) nevű kormánypártjának alternatívája kíván lenni – ismertette a portál.
Románia vezetői a tavaly novemberi moldovai elnökválasztáson nyíltan támogatták Maia Sandut, és Moldova európai értékek iránti elköteleződéseként értékelték újraválasztását, idén májusban pedig Sandu is kiállt Nicușor Dan elnökké választása mellett,
Idén szeptember végén parlamenti választásokat tartanak Moldovában. A bukaresti média szerint „hamis Európa-barát szólamokat” hangoztató MAN a voksok több mint 10 százalékát kaphatja meg, a Romániából kitiltott Ceban pedig a negyedik legnépszerűbb moldovai politikusnak számít Maia Sandu államfő, az oroszországi emigrációban élő Ilan Sor üzletember és Igor Dodon korábbi államfő mögött a júniusban közzétett felmérések szerint.

Visszautasította a moldovai kormány az elnökválasztást elvesztő George Simion vádjait azzal kapcsolatosan, hogy Moldovában csalást követtek volna el a romániai megmérettetés kapcsán.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!