2012. június 19., 09:432012. június 19., 09:43
A több mint 70 szlovákiai magyar civil szervezetet összefogó Szlovákiai Magyarok Kerekasztala indítványára létrejött mostani találkozón, egy hosszabb egyeztetéssorozat újabb állomásán a „kisebbségi minimum” tartalmáról, lehetséges kiegészítéseiről és elfogadásának folyamatáról egyeztetett a három fél. Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala szóvivője az egyeztetést követő sajtóértekezleten elmondta: konstruktív párbeszédet folytattak, és több megegyezés is született a szlovákiai magyarság megmaradását célzó elképzeléseket rögzítő dokumentummal kapcsolatban.
A dokumentumot mind Berényi József, az MKP elnöke, mind pedig Bugár Béla, a Most-Híd elnöke jó kiindulási alapnak nevezte. Bejelentették: sikerült megegyezniük arról, hogy a dokumentum részleteiről a nyár folyamán további szakmai egyeztetéseket tartanak. Ennek alapján kellene megszületnie a „kisebbségi minimum” végleges szövegének. „Mindennap tizenhéttel csökken a szlovákiai magyarok száma... a helyzet nagyon komoly, a népszámlálási eredmények alapján ezt tudjuk, tehát a közös fellépésre mindenképpen szükség van. Most azt keressük, hogy a három fél miben tud megegyezni” – jelentette ki Berényi József a tárgyalást követően. Bugár Béla, a Most-Híd elnöke szerint a mostani tárgyalás elérte célját.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.