Hirdetés

Kína fejlesztené a katonai kapcsolatait Washingtonnal, de felrója, hogy „bizonyos országok” beavatkoznak mások belügyeibe

•  Fotó: xiangshanforum.cn

Fotó: xiangshanforum.cn

Kína hétfőn kifejezte hajlandóságát, hogy katonai kapcsolatokat fejlesszen ki az Egyesült Államokkal, miután a két ország a múlt héten megerősítette a kétoldalú kommunikációs csatornák újbóli megnyitásának fontosságát haderejük között.

 

MTI

2023. október 30., 12:042023. október 30., 12:04

Csang Jo-hszia tábornok, Kína legfőbb nemzetvédelmi szervezete, a Központi Katonai Bizottság alelnöke a Pekingi Hsziangsan Fórum elnevezésű nemzetközi biztonságpolitikai eseményen tartott beszédében kijelentette, hogy Peking a „kölcsönös tisztelet, a békés egymás mellett élés és a mindenki számára előnyös együttműködés elve alapján” fejleszti a katonai kapcsolatokat Washingtonnal.

Csang elmondta, hogy

Hirdetés

óva int minden olyan lépéstől, amely Tajvan Kínától való bármilyen formában történő elszakítását célozza, mert a sziget Kína alapvető érdekeinek középpontjában áll.

Hozzátette: a kínai hadsereg soha nem fogja megengedni az ilyen törekvéseket, és soha nem lesz elnéző velük szemben, mert az egy Kína elve a nemzetközi közösség egyetemes konszenzusa.

A tábornok kiemelte, hogy bizonyos országok folyamatosan viszályt szítanak a világban, beavatkozva más országok belügyeibe.

Idézet
Saját érdekeik miatt folyamatosan viszályt szítanak mindenfelé, ami számos geopolitikai problémát eredményez”

– fogalmazott.

A koronavírus-járvány miatt négy év után először megrendezett, keddig tartó háromnapos fórumot Csang nyitotta meg Li Sang-fu távollétében, aki eredetileg a fórum házigazdája lett volna, de két hete leváltották a védelmi miniszteri posztról.

Az eseményen több tucat ország katonai képviselői vesznek részt,

köztük egy amerikai küldöttség is, amelyet Cynthia Carras, az amerikai védelmi minisztérium Kínáért, Tajvanért és Mongóliáért felelős főigazgatója vezet.

A kínai állami média jelentése szerint Csang a bizottság harmadik rangú tisztviselőjével, Ho Vej-donggal együtt kétoldalú megbeszéléseket is folytatott Laosz, Mongólia, Fehéroroszország, Kelet-Timor és Mianmar védelmi minisztereivel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés